A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Álarcok és szerepek

Meggybefőttet. Kis tányérkára narancsot s csokoládét. Csészéjében már ott gőzölgött az ebéd utáni kávé. — Mint mondtam: a Mama okított a rendszeres étkezésre. Kitűnő oktatóegyéniség volt. De, akárcsak a legtöbb elméletét, az étkezéssel kapcsolatos meggyőződését sem kamatoztatta. Lassan, minden ízért különharcot folytatva evett. Borowski: — Ha már szerepet kaptam: nem bánom... Játsszam én is a magamét. De feltétlenül tudatni akarom önnel, hogy esélytelenül. Különben is: erkölcstelen játszma ez az én helyzetemet figyelembe véve... Nodier: — Erkölcstelen? Van-e olyan dolog az életben, amire ön könnyű lélekkel azt mondhatná: erkölcsös? Erkölcs? A történések közt jobban elmosódnak a határok, semmint gondolná. Annak idején — például — segíteni akartam önnek. Pénzt küldtem, amit ön, ha eléggé bölcs és hivatásigenlő, jól felhasználhatott volna. Nem óhajtok visszaélni a szerepemmel. Öntől függ, hogy mire használja fel a találkozást. Nicholaus Borowski a semmibe révedt. Nodier: — Az ember: így vagy úgy, de mindig feláldozza magát valamilyen oltáron. A Nodierek közt akadtak néhányan, akik úgy határoztak, hogy ha már nincs menekvés: áldozzuk fel magunkat az ízek oltárán. Jobb ez, mint előre nem sejthető történések buktatóin időzni, igaz-e... Borowski: — Én nem tudom. Nodier: — Ön nem tudhatja! Csak azt nyújthatja, ami a lényege. És az ön lényege: az aszkétikus életmód. És a küzdés. Ama társadalmi közeg lényege, amelyből kiválni méltóztatott. Ön azért van, hogy bennünket, gazdagokat, megleckéztessen. Furcsán hangzik: ezt el is várjuk öntől. Gondolt már arra, hogy hány hasonló sorsú társa óhajt a köreinkbe betörni? Borowski: — Jönnek. És dolguk végezetlen visszafordulnak. Nodier: — Megpróbálnak betörni a köreinkbe. És mi... Számunkra ez cseppet sem olcsó szórakozás. Ha fanyologva is: örülünk neki... Kell a társadalmi vérátömlesztés. És szükségeltetik a közösségi szerepünk önigazolása is. 395