A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Veszteglők

A tenyerén parányi kavicsok, ágacskák, csavarok. Majd az esőző hangok, amint a Gúnyárd folyó víztükrét érintették. A PAOK-64-66-os rendszámú sportrepülőgép pilótájára emlékeztető ruhafoszlányt a zöldesbarna, zöldesszürke vízre bocsátotta. Korcz Eliza gyakran átlépte e nyaralóközpont határát. Mindig fölfrissülve, elvárásokkal érkezett. A lassan kimerevedő, papundeklitulajdonságú arc tulajdonosa meglehetősen elhasználódott. Ereje, kezdeményezőkészsége megcsappant. Néhanapján ha csínytevésekre futotta. KORCZ ELIZA: LEKTOR Ő volt az, aki otthon érezte magát a turizmussal kapcsolatos ismeretanyag erdeiben, emlékezetből tudta a szállodakonszernek, a légitársaságok, a vasúti társaságok nevét s központjait. Vele viszont senki sem törődött a nyugat-pressvári nyaralóközpontban. Az éttermek? A nyaralóházak? A boltok? A különböző szolgáltatások személyzete egészen jól megélt a turizmussal kapcsolatos tudományos kutatói munka eredményei nélkül is... (Utójáték) Solthy egy nőt pillantott meg a málló függönyön át. Erekciója után alighogy lemosdott és visszahúzódott az ablak négyszögéhez, mikor a nő feltűnt a haragos színű folyókanyarban. A férfit lenyűgözte a nő mozdulatlansága. A róna, a folyótükör, a délutáni időpont némasága s a jelenésszerű nőszemély kölcsönösen transzformálta az alaphelyzetet. Arra gondolt, hogy esetleg vadászfegyverét használja. Képzeletének falára vetítette a jelenetet. Volt fantáziája, hogy megjelenítse az idegen nő álomszerű lassúsággal félreforduló testét. A levegőbe emelkedő, tán kalimpáló lábát. A törzséhez ösztönösen közelítő kezeit. Tudta: mielőtt a halál krétás maszkja befedné, arcára a csodálkozás őszinte televénye terülne. Solthy harmincnégy esztendős volt. Betegsége a szobácskájához kötötte. Egyhangúságban élt. Az egyedülléte megacélozta. Gépemberré változtatta. Ámulattal figyelte, hogy az idő múlásával milyen törvényszerűen válunk bölccsé, míg eljön az a pillanat, amikor nincs több újdonság számunkra. Elfogadjuk a dolgok rendeltetését... s már kívülállóként szemléljük a világot. És Solthy a menedékházból átalakított szobácskájában épp olyan természetesnek tartotta a folyókanyarban álló nő 380