A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - A novella tartalma

illemhelyet, és a vitatkozás közben rádöbbent, hogy Tamara semmiképpen sem tehette, mert ugyanabban az időben a 236-os autóbuszjáraton utazott, és ő sem tehette, mert éppen Tamara után szaladt, de mielőtt felszállhatott volna a járműre, a söfőr bezárta az ajtókat, és ő ott maradt egy hatalmas, fehér márványlapokkal fedett téren. Kegyetlen hónapok voltak ezek. Néha, amikor kinn botorkált a városban, azon kapta magát, hogy a novella főszereplőjét keresi. A kezdet kezdetén azt hitte, hogy kitalálta, mint annyi más figurát... De nem így volt. Nem is lehetett így, mert ebben az esetben túlságosan valódi volt minden. Az utcák, a házsorok, a teljes város, az elmosódottságból föl-fölrebbenő fizimiskák. Megesett, hogy azt hitte, immár kiszakadt a bűvös körből, hetek teltek el, hogy a lányra gondolt volna, de elegendő volt beülni egy presszóba, s az asztalához lépő pincérnőből előbújt a presszójelent pincérnője. Ilyenkor begerjedt. Hogy végérvényesen kiégesse magából ezt az egészet, újra és újra megpróbálta papírra vetni a történetet. Barokkos költőiséggel, a szavakat megfontolva indított. Nagy körültekintéssel beszélt a közép-európai tájról, a változó vidékről, amelyen egy vonatszerelvény suhan át. A lány a Varsó—Prága—Budapest járaton utazott. Egyszer egy papos külsejű, modorosan beszélő, fekete keretes szemüveget viselő ötven körüli férfi ült a lány mellé. Később átmentek az étkezőkocsiba, sört ittak, és jelentéktelen dolgokról beszélgettek. Délután volt már, amikor a lány szedelőzködött. — A kisasszony itt leszáll - mondta a férfi. — Igen, leszállok — válaszolta Tamara. Wohl nagy sietve leírta az idegen ruházatát. Sötét posztóöltöny, fehér ing, széles karimájú kalap. Valamit a fizimiskájáról is habogott. Kerek és telt arcot rajzolt az idegennek, tágra nyílt, nagy szemet, amelyet még nagyobbra növesztett a nagyítóüveg. És mivel még maradt ideje, Tamarát is lefestette. Fűzöld kosztüm, alatta könnyű fehér pulóver. A kosztümkabát ujja eltakarta a csuklóját, amelyen még látszottak a késpenge nyomai. A férfi lesegítette a lány holmiját, majd egy fekete, műbőrből készült táskát nyújtott át neki. — Juttassa el a Dohány utca VII/B-be... Dohány utca VII/B... A szerelvény meglódult. (Wohl is megpihent. Kabátot öltött, és átszaporázott a téren túli borozóba.) 365