A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

éjszakával. Kibámult az ablakon, és egyre nagyobb aggodalommal töltötte el a valóság, hogy odakint egyetlen lámpácskát sem lát semerre. Újra eszébe jutott C., ezért a következő fülkéhez lépett, ahol szintén sötét volt, hogy ide is benézzen, hátha talál valakit. Hozzányomta az arcát az üveghez, s akkor vette észre, hogy az ablakon össze van húzva a függöny, ezért nem látott be. Fejét tekergetve megpróbált valamilyen rést találni a függöny ráncain, de ekkor a kocsi hevesen rázkódni kezdett, a rugók recsegtek, a kerekek vadul kattogtak, mintha acélbilincsükből, a fékpofák harapásából akartak volna kitörni. A vonat alighanem váltósoron vágtatott, mert B. B. teste megbillent, a folyosó ablakának esett, amelyen keresztül legnagyobb örömére egy állomás fényeit fedezte fel. Fájós kezéről megfeledkezve, szinte letépte az ablakot, nehogy elmulassza az állomás nevét leolvasni, de a névtáblát még nem láthatta, csak az épület oldalfalát. A szerelvény pedig visítva fekézni kezdett, ő belekapaszkodott az ablakba, nehogy az egyre növekvő erő kipördítse előnyös helyzetéből. Az elnyújtott, csikorgó hang agyának részecskéit reszelte, addig a pillanatig, míg a kocsisor nagyot zöttyenve meg nem állt. Bárhogyan is meresztgette a szemét, B. B. nem látta a névtáblát, mert az egyik erős lámpa fénye olyan szögben világította meg, hogy a zománcozott bádoglapon csak egy vakító fénykorong csillogott. Megpróbálta az állomást egyéb ismertetőjegyei alapján felismerni, de nem tudta azonosítani abból a pár odvas fából, meg máglyaként feltornyozott, frissen pácolt talpfarakásból, amit látott. Az állomásépület előtt telt muskátlifejek virítottak, és úgy rémlett neki, ezt már látta valahol, bár az egész valószínűtlennek tűnt fel, s valamelyik álmának torzóban megőrzött epizódját sejtette a muskátlifejek mögött, vagy egy régi emléket, amely máshol játszódott, s csak fantáziájának buzgó játéka azonosította éppen ezekkel a muskátüfejekkel. Az állomásépület földszinti ablakaiból gyér világosság szűrődött ki, mintha odabent valaki petróleumlámpákkal vagy gyertyákkal világított volna, de a vonathoz senki nem jött ki. B. B. éppen indulni készült, hogy a következő kocsi valamelyik ablakából leolvassa az állomás nevét, és megnézze, az épület melletti fák alatt van-e valaki, mikor az egyik vagonajtó nagyot csapódva kinyílt, és egy alak szállt le. Az alak fekete körvonalait B. B. egészen a lámpák fényköréig követte, és ott C. útitársát és kísérőjét ismerte fel benne. Mire rákiálthatott volna, az alak végleg eltűnt az egyik sötét épület mögött. B. B. ádámcsutkája fel-alá ugrált, mikor arra gondolt, hogy C. most egyedül ül valamelyik kupéban. Maga elé képzelte C. alakját, de mielőtt még aprólékosan felidézhette volna ruháját, a ráncokat, a redőket, azt az elrendezést, ahogy utoljára 346