A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

ennyinek elégnek kell lennie az útra, tekintettel arra, hogy a személyvonatokon tilos a dohányzás. Hosszú slukkokkal, élvezettel szívta cigarettáját, majd hirtelen felfigyelt egy furcsán kopogó hangra, ezért megállt, ám erre a hang is megszűnt. Ötletén elmosolyodva B. B. erőteljesen a kövezethez ütötte a bal lábát, amire azonnal jött a válasz is, és olyan hangja volt, mint B. B. gyerekkori játékpuskájának. Megnyugodva fedezte fel az összefüggést a hang és lépteinek zaja között, de egyben elcsodálkozott azon, hogy semmilyen más hangot nem lehetett hallani, sőt egyetlen fényforrást sem látott. Még cigarettáját is elfelejtette kivenni a szájából, olyan felajzottan figyelt, hogy valami állati hangot vagy szél sodorta beszélgetést meghalljon, éles szemét a szürkülethez szoktatva fénysugarakat fedezzen fel a kerti lugasok mögött, a házak vastag függönyökkel eltorlaszolt ablakainak összevisszaságában, de semmit sem látott, semmit sem hallott. Azt hitte, hogy elátkozott, teljesen kihalt a vidék, amelynek lakosai összeesküdtek ellene, hogy így bosszantsák, vagy csak kulisszák festett lapjai között ténfereg, amikor nyomasztó érzéseivel viaskodva eszébe jutott C., aki kétségtelenül itt van valahol a közelben egy ugyanolyan ház komor falai között, mint amilyenek előtt B. B., előkapta óráját, hogy megnézze, hány óra van pontosan. Villámgyors és határozott mozdulattal vette elő zsebóráját, amely buzgóbb és erőteljesebb volt a kelleténél, így zakójának egyik csontgombja alig hallhatóan szakadt le, hogy gurulva belevesszen a sötétbe, de B. B. minderről tudomást sem vett, és óráját a nyugati égtáj felé fordította, mert arról remélte a legtöbb fényt, és valóban, világosan leolvashatta a pontos időt. Ez nagyon megnyugtatta, mert attól félt, hogy lekési a vonatját. Miután visszatette óráját a zsebébe, B. B. kissé elmosolyodott, hiszen vonatja indulásáig még bőven volt ideje, de nyugalma csak egy pillanatig tartott, utána újra megkettőzött figyelemmel a környéket kezdte szemlélni, fejét a szalmasárgára száradt fű felé fordítva, mert onnan sustorgó hangot vélt hallani, de kénytelen volt belátni, hogy csak a szél cibálta a bogáncsok horgas terméseit, és semmi jel nem utalt élőlényre. Megpillantva egy közepes nagyságú kövecskét, amelynek testében rózsaszínű márványér futott körbe, B. B. lehajolt érte, és lágyan a fű közé dobta, arra a helyre, ahonnan a legerősebben vélte hallani a hangokat, de q sustorgás még a kövecske leesésének zaját is elnyomta, így lábát óvatosan emelgetve, nehogy zajt üssön a kövezeten, B. B. elindult a vasútállomás felé. Azért lépkedett ilyen óvatosan, mert úgy érezte, ő is egy furcsa, abszurd játék résztvevője, amelynek szabályai között fontos helyet foglal el a tökéletes némaság és az eggyé olvadás 327