A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

Várakozásteljesen bámultan az ábrázatába. — Mi? — Az, hogy ha időközben lekötöd magad, vagy kifűtöd neki az öt rongyot, mielőtt velem beszéltél volna, szétrúgom a fenekedet... Világos? Nagyon is világos volt, és tudtam, hogy Kucsinka adott esetben habozás nélkül teljesítette volna, amit ígért. — Világos — válaszoltam kurtán. A jelzett időpontig még amúgy is pontosan nyolc napom volt, és a hiányzó lepedők nem lebegtek a levegőben, sem az udvari szárítóköteleken. Titokban ugyan valahogyan azt reméltem, hogy Kucsinka felajánlja a hiányzó három rongyot. Neki ugyan sohasem volt egy árva buznyákja sem a zsebében, de voltak vastag haverjai, összeköttetései. Kucsinka akkoriban az italszakmában dolgozott. Nem árusította a bort; leginkább itta. Csapos meg kidobóember volt a Kék Egérben. Nyolc napom volt a határidő leteltéig. Kucsinka viszont már a hatodik napon jelentkezett. Este volt, felfütyült az ablakba. Nyilván szabadnapos volt. — Gyere le egy percre, Törek. Mentem. Már a liget táján jártunk, a hídnál (esti séták, beszélgetések céljaira a üget alkalmasabb volt, mint a Víztorony sötét környéke: ott az ember mindig beleléphetett valamibe a sötétben, vagy rátaposhatott valakikre a bokrok alján), amikor Kucsinka megállt a hídfő előtt. Aztán, mintha ott sem lennék, lassan felsétált a hídra, rákönyökölt a széles, szürkére mázolt öntöttvas karfára, és lebámult a holdfénytől csillogó folyóra. — Szép este van — mondta, s a hangja némi kisüsti szilvórium illatával átitatva szállt felém. — Aha — mondtam hangsúlytalanul és sértődötten, mert egy kicsit még mindig fúrta a csőröm, hogy nem ajánlotta fel a három lepedőt. Noha már nem volt szükségem rá. De attól függetlenül felajánlhatta volna. Kucsinka lustán felém fordította a képét. — Találkoztál azóta a taggal? — kérdezte csendesen. — Nem — mondtam az igazságnak megfelelően. — Hát nem is fogsz egyhamar. Tegnap bevarrták. — Mi van? — Ez van. Vizsgálatiban ül a smuk. 313