A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel
úr pedig keményen kifaggatta a Gazdát, nem bujkál-e a törökjei között valami felforgató egyén, bolsi, kommunista, zsidó. Aztán egy szép napon valakik betörték Alexander Kis sarki boltjának a kirakatát (pedig akkor már a „Kiss Sándor fűszerkereskedése" feliratú cégtábla ékeskedett a bolt bejárata felett), meg a városban is betörték egész sor kis- és nagykereskedés kirakatát, és ezzel a Város, és részben a Husták is, belépett a második világháborúba. Hát akkor lépték át bizonyos csizmás lábak Kislány Bácsi fűzöld kapujának a küszöbét. A csizmás lábak tulajdonosai ügyet sem vetettek a Tessék csengetni! nyájas felszólítására; ököllel, puskatussal döngették, a csizmás lábukkal rugdosták a kaput, aztán, amikor Kislány Bácsi halálra váltan kinyitotta előttük, szó nélkül kirántották Kenderfi Jenőt a kapun, közrefogták, belökték a Patak utcában várakozó rabomobilba, és elrobogtak vele. Valaki közben ráhúzhatott a botjával, bikacsökjével a fejére (civilek is voltak a csizmás lábak között), vagy orrba verhették, szájon vághatták, mert az immár sarkáig tárt fűzöld kapu előtt sűrű vércseppek piroslottak a porban. Dermedten bámultuk az elárvult, nyitott fűzöld kaput. Már aki éppen otthon volt közülünk, mert a hajdani srácok közül a legtöbben akkor éppen a Don-kanyarban tartózkodtak. Ezúttal is Kucsinka, a kisebbik Kucsinka, a Husták legszemfülesebb sráca oldotta meg a rejtélyt. (Kucsinkát még a Don-kanyar előtt leszerelték. Az idősebbik Kucsinka időközben Hősi Halott lett, mindig ő fázott rá a dolgokra — így lett a kisebbik Kucsinkából Családfenntartó, noha családja sohasem volt. De ez már egy másik történet: a kisebbik Kucsinkát nem lehetett behúzni a csőbe. Észnél volt.) — Azért vitték el, mert homokos? — Frászt — mondta Kucsinka kurtán. — Azért még senkit sem vittek el. Attól még vezérkari tiszt is lehetne. Sőt. — Hát akkor? — Azért vitték el, mert biboldó. — Micsoda?? — Zsidó. — Hülye vagy? Minden vasárnap istentiszteletre járt. — Akkor is zsidó. Csak éppen megfeledkezett róla. — Állat vagy? — Beverjem a pofádat? Nem kívántuk, hogy beverje a pofánkat. De így sem értettünk az 303
