A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

„Kislány Bácsi?", legyintett Suhajda úr göcögő vihorászással, „de hiszen ő nemcsak homokos, hanem elsősorban hermafrodita...!" Hermafrodita... Na, hát arról aztán végképp nem tudtuk, hogy görög istennő-e vagy valami modern betegség. Görög meg római istennőket, isteneket ismertünk: a margarint, amelyet általában vaj helyett kentek a kenyerünkre, nagy, CERES feliratú ládákból szedte elő Guzeo bácsi, a sarki fűszeres. De a kirakatában láttunk Juno feliratú pipereszappant, Héra címkéjű étolajat és Hermész márkájú cipőkrémet is. A gimiben aztán sorra megismerkedtünk az egész társasággal: mi még a gimi első osztályától kezdve tanultunk latint és görögpótlót. Hermafrodita. Az lesz: valami görög istennő. Vagy valami modern betegség. Noha a betegségekről sem tudtunk valami túlságosan sokat. Nátha — általánosabb nevén takonykór. Torokgyulladás. Gyomorrontás — minek zabáltál annyi éretlen, zöld körtét? Hasmenés. Meg — de ez leginkább a felnőtteknél fordult elő; minket nem érintett — egyelőre: tubera... „Hallottad — Danyek néni mesélte anyámnak: Kladek bácsinak tuberája van... Most a konyhában ágyaznak neki, hogy Kladek Pisti meg Kladek Erzsi meg ne kapja..." Minket ezen a téren legfeljebb az érintett közelebbről, ha a körzeti orvos bácsi megnyugtatóan közölte anyánkkal: „Semmi az egész. Nem komoly. Egy kis rachitise van a gyereknek. Majd felírunk neki valamit..." De ezt az utolsó mondatot már nem is hallottuk, nem volt fontos. Nekünk a furcsa szó csengett a fülünkben. Rachitise van. Nem is hangzott rosszul. Na jó, de ha van, akkor miért nem adják ide? Hol van, és mit lehet azzal játszani? Olyan valami, mint a búgócsiga? Nekünk nem volt búgócsigánk; csak egyszerű, fából faragott pörgő csigánk volt. Rátekert madzaggal kellett forgásba hozni, aztán ugyanazzal a madzaggal, mint valami fürge kis ostorral, csapkodni. Csudára pörgött. De nem búgott. Rachitis. Az lesz az: búgócsiga. Habár Kucsinka úgy vélte, hogy inkább olyasmi lesz, mint a diabolo. Nekünk diabolónk sem volt: diabolót a kerítésen, udvarrácson át, olykor az úrigyerekek kezében láttunk, két, fából faragott, színesre festett nyél között valami kifeszített, ruganyos zsinóron, kemény gumiból készült, piros, kék, zöld, esetleg aranyozott orsó pergett — a megfeszített, megeresztett zsinór segítségével a magasba dobták, elkapták, és az orsónak olyan alakja volt, mintha két kis kúpot illesztettek volna a hegyükkel egymáshoz. Nekünk nem volt diabolónk: rachitisünk volt. 299