A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

mi pedig majd sorra megemeljük a szép, egyforma, fekete puhakalapunkat. Ezen percekig hangosan nyerítettek, mert ez is Kondor ötlete volt, tulajdon kis srác korukból. Valahányszor hazafelé ballagtak a focipályáról, és a városi park közelében összetalálkoztak a szemináriumi kispapok párosával sétáló, ünnepélyesen lassú, halk beszélgetésbe merült menetével, Kondor oldalba könyökölte Pákhot. — Most figyelj! És tedd azt, amit én! Ezzel áhítatos pofával lekapta a fejéről a kis sportsapkáját, vagy ha hajadonfőtt volt, mélyen meghajolt, és megdicsőült képpel mormogta a fogai között: — Szervusztok, köszönjetek! A kispapok egy kissé csodálkozó, de mindamellett örömteli meglepetéssel méltányolták a két kisdiák udvarias, hitbuzgó figyelmét, s az első pár, oldalukon a kísérő pap tanárral, megemelte a kalapját. Ezt követte a második, majd a harmadik pár is, egészen a menet legvégéig. Az egész úgy hatott, mint egy kedves, gépies némajáték. Pákh kedvtelve elmosolyodott. — Szervusztok, köszönjetek — mormogta, az emlékezéstől átmelegedő szemmel. — Ez az. Kispapok leszünk. Csuhát kapunk, és kalapot emelünk a pimasz kis srácok előtt. Pákh ezt sem bánta. Mindig szeretett volna csuhát hordani. Persze csak az esztendő és a napszak bizonyos, meghatározott óráiban. De aztán mégsem iratkoztak be a teológiára. A debreceni jogtudományi kar jóvoltából kicsikart újabb tanulmányi halasztásuk még érvényben volt, amikor Pákh, a tanítási év legutolsó napján, piros pecséttel ellátott, hivatalos borítékba zárt levelet kapott. De nem a katonaságtól. A levél, a címzésen és a megszólításon kívül — Tisztelt Tanár Úr — mindössze öt, gondosan fogalmazott sorból állt, és így hangzott: „A vallás és közoktatási Miniszter Úrnak f. évi április hó 16-án kelt 147.513/VI.4. számú rendelete értelmében értesítem, hogy polgári iskolai tanári minőségben való további alkalmazása iránti kérését a vallási és közoktatásügyi Miniszter Úr nem találta teljesíthetőnek." Bélyegző, aláírás. Pákh ezen nem is csodálkozott túlságosan; egy hasonló szövegezésű levél lehetőségei már akkor felrémlettek előtte, amikor a „Felvidék Visszacsatolása" után a fent nevezett Miniszter Úr rendeletéből arról 279