A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Égig érő palatábla

tozási bizonyítványok, a halotti levelek és más családi irományok olvasásánál. A padlásfeljáró nyílásánál kezdte a nehéz, derékfájdító munkát, és a keresésbe belefáradva, már-már reménytelenül fel akart állni, amikor a kémény másik oldalánál, a szátva és a guzsaly között észrevette a molyrágta, pókhálós, iskolás tarisznyáját. Egészen megrészegedett az örömtől. Aztán gyanakodva közeledett a tarisznyához, hátha kalapácsot, üllőt, fenőkövet, éket és ki tudja, még mi mindent talál benne. Mindent, amit kaszáláshoz használ az ember. De ahogy kíváncsian beletúrt a tarisznyába, egyszerre megnyugodott. A limlom közül előkerült tarisznya elnyúzott, penészes és molyos. Az öregember kiönti maga elé a tartalmát. Tolltartó, palatábla, néhány elrongyolódott füzet és könyv hever előtte. A palatáblát ragadja meg, más nem is nagyon érdekli. Úgy forgatja, nézegeti, mintha kincset tartana a kezében. Egyik oldala vonalas, a másik kockás. Csóválgatja a fejét. Úgy dobta félre az iskoláskori emléket, hogy le sem törölte rendesen. — Éljen a csá — betűzgeti róla, a többi olvashatatlan, de könnyen megfejthető. Rövid ujjú ing van az öregemberen. Nadrágjával törli tisztára a palatáblát. Még rá is köp néhányszor, mint suszter a csizma szárára, hogy fényesebb legyen. Aztán elégedetten leteszi maga mellé. Az már nem kerül vissza a tarisznyába. Viszi le a házba. Délután érkezik az unokája. A fölösleges dolgokat hagyja. Mikor azonban a tolltartóra esik a pillantása, eszébe jut, hogy írni is akar a palatáblára, és egyelőre nincs mivel. Kinyitja a tolltartót, s egyik rekeszében megtalálja a palavesszőket. Felderül az arca. Méricskéli, nézegeti, egymás mellé helyezi őket. Egyik csupán fele a másiknak. Üsse kő! A fő, hogy palavessző is van. Szegény megboldogult apja semmit nem dobott el. Mindenhez úgy ragaszkodott, mint egy igazi régiséggyűjtő. Mintha hatodik érzéke súgta volna, hogy dédunokájának, a család legkisebb Marcijának szüksége lesz rá. A morva feleség derék, okos, jóravaló asszony, de a fiacskája nem tanul mellette magyarul, szégyenszemre nem tudja az apja, nagyapja nyelvét. Csak néz, pislog, ha nagy ritkán hazajönnek, nem barátkozik a hasonló korú gyerekekkel sem, mivelhogy nem érti a nyelvüket. Még a nagyapja ölében sem érzi jól magát, mert azon kívül, hogy simogatja a fejét, meg átkarolja a kis testét, nem képes mondani neki egy épkézláb mondatot sem. Hányszor belekezdett már a mesébe, a Piroska és a farkas történetébe, a gyerek egy 253