A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Haldoklás

meghányták-vetették, milyen jövőnek nézhetnek elébe. Volt egy sereg bajuk. Azok között is a legfőbb, hogy szorosan laktak a szoba-konyhás házban. Ha léptek benne, egymásba ütköztek, mindig útjában volt valakinek, s ez a körülmény egyre a haraszti házukra emlékeztette őket. Nem volt nap, hogy ne gondoltak volna a szomszéd országba került házukra, ne beszélgettek volna róla, s keresték is a módját, hogyan költözhetnének bele újra, megoldást azonban nem találtak. Országhatár választotta el őket a házuktól. Negyvenéves volt, ereje teljében levő férfi, de nem volt már kedve újabb családi házra gyűjteni. A lányok taníttatása és öltöztetése is sok pénzbe került. Az ilyen korú lányoknál már a férjhez menésre is gondolni kell, a még szigorúbb takarékoskodás nem jöhetett számításba. Meg hát háza egyébként is van, csak hozzá kell jutnia valahogy. Már éppen írni akart Pestre ebben az ügyben, amikor egészen véletlenül megtudta, hogy magyarországi szlovákokat hazatelepítő biztosok járják az országot, és most Miskolcon tartózkodnak. Másnap már vitte is a vonat a megye székhelyű nagyvárosba. Mert a feleségével akárhányszor tárgyalták is meg a dolgot, ott kötöttek ki mindig, hogy vissza kell térniük a házukba. Csak a lányai fintorogtak ismét, nem volt ínyükre a Csehszlovákiába való település. De az ő szavuk, fintoruk nem számított semmit, a gyermekeknek — akárhogyan is van — követniük kell a szülőket. Ilyenekre gondolt magába roskadva, míg döcögött vele a vonat. Rá se hederített a kinti világra, a Sajó-völgy hófedte dombjaira, a zúzmarás bokrokra és fákra, a messzire fehérlő háztetők kéményeinek komor füstjére. Miskolcon egyedül csetlett-botlott a kemény, letaposott, csikorgó havon, a Búza téri piac és a Nemzeti Színház környékén, és sok üzletbe be kellett nyitnia, és sok járókelőt meg kellett állítania, amíg eljutott abba az épületbe, amelyben a Csehszlovákiába telepítő biztosoknak volt az irodájuk. Aztán már nem volt nehéz a dolga. Felfedte a szándékát, születési bizonyítvánnyal igazolta, hogy a szülei odaáti menyétiek voltak, onnan települtek Ózdra, még a Monarchiában. Minden huzavona nélkül engedélyezték a Csehszlovákiába való települését. Arról mélyen hallgatott, hogy a harmincnyolcas határok érvénytelenítése után ott maradt a pengős világban vásárolt szép nagy családi háza, azért kellett a lépésre elhatároznia magát. Az igazsághoz tartozik, hogy a biztosokat nem is érdekelte az igazi szándéka, annyit kérdeztek csak tőle, hová szeretne települni, és ő habozás nélkül közölte, hogy Harasztiba. Az orra előtt jegyezték be a község nevét, azért volt számára érthetetlen később, hogy az Ózdon bevagonírozott ingóságaikat s őket magukat is miért vitte végtelennek tűnő ideig a tehervonat. Ózd és Haraszti között a távolság 240