A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - A földi

A beszélő hosszú asztalánál ülnek: mondja, nógatja esti „vendégét" a képviselő. Tekla nem néz a szemébe, főhajtva ül. Hallgat. Homlokának forradása most hasadék - hallgatása most innen néz. Talán így érezheti honosságát, s mintha mondaná: én itthon vagyok. — Nem szándékozom súlyosbítani a helyzetét — ismétli a képviselő —, én az indítékokra vagyok kíváncsi. Beszéljen... Kődarab ül a képviselővel szemben, s ahogy szóláshoz mozdul, szája megrándul a szavak előtt. — Tulajdonképpen mit akar tőlem? Bűnbánatot? Kezdjek alakoskodni? A maga számára az egész ügy nothing, játék. Látom én. Macska s egér vagyunk, megfogott, és most játszik velem... Én nem tartom magam bűnözőnek, undorodom a rossztól, keresztényi értelemben mégis valamiféle lator vagyok — szocialista lator. Ennyi és passz. — Az indítékokra vagyok kíváncsi — ismétli... — Például a névkártyák. — Nem nagy móka. Itt kalapáltuk, nyilván tudja, a börtönnek van nyomdája. Öregecske, de szolgál. Ügyeskedés dolga, serénykedtem, aztán én is sorra kerültem. Passz. — És a cím? Az intézmény, minden pontosan egyezik. — Kevéske fantázia. Az előző kimenőn szereztem egy telefonkönyvet. Vannak rabtársak, akik oldalakat befalnak belőle, itten ez nagy olvasmány — világi biblia. — De az ötlet, az ilyen csalás ötlete, mert a károsodás jelentéktelen. Ám a veszély éppen az ötletben van, mert végződhet az ilyen kaland ártatlanul, eltulajdonítanak néhány üveg alkoholt, de ölhetnek is, nem? — Nem tagadom, valami keserű düh; visszaütni. Ez... Volt már pillanat, azt hittem, szétloccsantom egy nagyszájú rabtársam fejét. Sokat beszél, ez idegesít. Odaütni minden dühömmel, sokszor ez az érzés van legfelül, annyira, hogy a szám sarkába keseredik, szólni nehéz. Talán ezért ragadtam meg a kimenőt — alkalom. Megharapni valakit, ha csak egy kicsit is, és uzsgyi, vissza a falak közé. A beszéd hevülete kinagyítja a képviselő arcát, közel jön: vékonyka bajusz, jóakaratú férfiszáj, hajlataiban már gonosz kis ráncok. Az orr és a szem szigorú. A rab keresi az arc nyugodt pontját: nagy tiszta homlok, ehhez lehet beszélni. — Mikor idehoztak, hetekig kábult voltam. Kábult. Gubó, ahogy a hernyók, annak tapogattam a falát. Az első gondolatom, ami mostanáig mar: az igazságtalanság. Falak, falak és az igazságtalanság. Falak mindenütt és az igazságtalanság. Miért éppen én? Kezdetben ez 23