A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Haldoklás

a szerelvény. Amit leromboltak, most építsék fel! Most legyenek hősök, mondták gúnyosan a fegyveres kísérők. A donbaszi bányába került, illetve egy hatalmas fogolytáborba. Bányába le, bányából fel, ebből állt kezdetben az élete, s hamar rájött, hogy a föld mélyében jó élni, s meghalni is mindegy lett volna ott. A tábor volt az igazi pokol, a kemény deszkapriccs, amely valósággal fölgyújtotta benne az otthon utáni vágyat. A koszt a semmivel volt egyenlő, annyi csalánlevest megevett, hogy néha az volt az érzése, szúr a bőre, tele van tövissel. Szerencsére néhány hónap múlva jobbra fordult a sora. Egyik reggel, a sorakozón és névsorolvasáson azt mondta a bányamérnök: — Aki géplakatos, álljon ki a sorból! Attól a naptól kezdve bányagépeket javított, olajozott, elviselhetőbbé vált az élete. Orvosa is volt a tábornak, egy fiatal nő. Senki nem nézett ki belőle sokat, sokan kétségbe is vonták orvos mivoltát, mert nem volt képes a fertőző vérhas terjedésének útját állni. Úgy hulltak a foglyok, mint ősszel a legyek, ma sem tudja megmagyarázni, hogy a csúf betegség miért nem döntötte le a lábáról. Sokan meghaltak mellette, megcsapta őt is a halál szele, egyszer belázasodott estére, de a vékonyka, mosolygó s idegesen hunyorgó fiatal doktornő segített rajta aszpirinnel és valamilyen gyógyfüves teával. Segített másképp is, áldja meg az Isten! Negyvenhét januárjában, pontosan két évvel az elhurcolása után, rettenetesen kemény hidegben a fiatal doktornő jelent meg a reggeli sorakozón és névsorolvasáson, s azt kiabálta bele a fagyos téli világba: — Aki tud hegedülni, álljon ki a sorból! Ahogy kiállt a sorból és körülpillantott, másokat nem látott. Ő volt az egyetlen hegedűs a táborban. S így egy valahonnan előteremtett hegedűn, estétől reggelig muzsikálhatott a fiatal doktornő lakodalmában. Az ismert, régi nótákon kívül eljátszotta a Katyusát és Sztálin legkedvesebb dalát, a Szulikót is. Annyi vodkát ihatott volna egész éjszaka, amennyi belefér, és dugig tömhette volna magát sült hússal, de tisztában volt vele, nem éli meg a reggelt, ha megpakolja a gyomrát. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy mindenféle jót ehetett volna, mint otthon, mégsem fogyaszthatott semmit. Az volt számára akkor a legnagyobb büntetés! Bánta nagyon, hogy kilépett a sorból, meghúzódhatott volna a foglyok szürke tömegében. De reggelig tartó szenvedését kárpótolta, ami harmadnap történt. Este a tábor rendelőjébe hívatta a fiatal doktornő, hellyel kínálta, és sűrű bólingatások közepette megköszönte szép és kitartó hegedűjátékát. Akkor nézte meg jobban gömbölyödő kis hasát és szép piros arcát, a katonalányokon látott szoknya-blúz egyenruha is illett 237