A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Mács József - Haldoklás
a világot, amelynek ő került a legközepébe, hiszen mindig az az úr, akinek tartoznak. A felesége már második gyermeküket hordta szíve alatt. Lány lett az is, a Klára nevet kapta. De az asszony nem állt félre a pulttól, a nap jó részében az üzletben tartózkodott, élvezte a kiszolgálást. És a tekintélyt, amely a boltosnénak is kijárt. A halál szelétől érintetten is torz mosoly ült ki az arcára arra a fura helyzetre gondolva, amelybe az üzletvezetőséggel csöppent. A körjegyzőségi hivatalban csúszó-mászó féreggé vált mindenki, mert a jegyző nemcsak elvárta, hanem meg is követelte a hajbókolást, a kocsmában azonban felcserélődött a szerep, ott a jegyző járt elöl a megalázkodásban, néha már kellemetlen is volt, ahogy körülhízelegte őt a szavaival, dicsérte a kocsmát és a boltot, s ezekkel együtt szemérmetlenül őt is, és olyankor tudta, nincs a zsebében egy lyukas garas sem, le kell akasztania a szögről a hitelkönyvet. A pappal még fonákabb volt a viszonya. Főnöke volt, a Hangya fogyasztási szövetkezet helyi elnöke, ő ellenőrizte a könyvelést, és időnként a megjelenő ellenőrnek véleményt mondott a munkájáról. Neki kellett volna az Isten földi szolgáját körülugrálnia, de fordítva történt ez is, a pap alázkodott meg előtte, mert hiszen ő is hitelbe vásárolt. A tanítónővel sem volt másképp. Lilla lánya nem volt valami jó tanuló, mégis csupa egyesek kerültek a bizonyítványába, s nem volt olyan év végi iskolai ünnepély, amelyen ne szerepelt volna. Ha szüksége van valamire, ne mondja az üzletvezető, hogy nincs, elfogyott az áru. A második világháború még csak növelte a boltos tekintélyét. Akinek pénze volt, mázsájával akarta vinni a cukrot, a sót, hordójával a petróleumot, s egyedül csak rajta múlott, ki mennyi élelmiszert tárolhatott a nehéz hónapokra, évekre. Szép élete volt Ökröshorváton. Elfelejtette Ózdot és a zománci bányát. Asszonya a jegyző, a pap és a tanító feleségével barátkozott, hol ők ültek náluk, hol a felesége ment el hozzájuk. De legtöbbször együtt álltak a pult mögött egész nap, záróra után is együtt érezték jól magukat a konyhában vagy az ágyban. Igazi nagy szerelemmel szerették egymást, amelynek természetes következménye lett felesége újabb terhessége. Nem akarták, mégis megtörtént. Az ő fejében fordult meg a magzatelhajtás gondolata, élt Ökröshorváton ilyen asszony, mire jó három gyermek az ínséges, bizonytalan, háborús világban, de alig vette a szájára, a felesége máris rátapasztotta a tenyerét. — Elhallgass, Pista, kell még nekünk az a gyerek, nem is nekem, neked, hiszen tudom, a lelkedből olvasok, hogy fiút szeretnél, mindig is azt szerettél volna, és most majd fiút szülök, érzem, fiút a két lányunk mellé, vigyázzon rájuk, féltse őket. 226
