A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - Metszéspont

új emberek hatásának tulajdonították, ezek hatására kellett újra belekóstolniuk a hiányba, amely végigkíséri az ember életét, sőt meghatározójává válhat. Még a leggazdagabb ember legboldogabb házasságába is belopózik könnyedén, a legváratlanabb pillanatban, amikor éppen villásreggelijét fogyasztja egy napsütéses nyári vasárnapon, vélték egyöntetűen, s miután ilyen szépen tisztázták a hiány szükségszerűségét, sőt találtak egy szálat is, amely összekötheti őket egy másik, számukra kedves világgal, képesnek érezték magukat arra is, hogy ezt a hiányt kitöltsék. Ezért kezdtek el a szálloda előterében kötni. A dolognak rendkívüli stratégiai jelentősége volt, hiszen azonkívül, hogy hasznosan áldozhattak Penelopé kedvtelésének, innen mindent és mindenkit szemmel tarthattak. Kényelmesen hátradőltek a kényelmes fotelokban, és kényelmes fejmozdulatokkal kísérték az eseményeket anélkül persze, hogy tapintatlan kíváncsisággal néztek volna meg bárkit is. Egyetlen mozzanat sem kerülte el a figyelmüket, s nem kerülhette el a magányos nő sem, aki másnap reggel tűnt fel a portán. A felvonó felől érkezett, és minden valószínűség szerint városnéző kirándulásra indult. Irigylésre méltó hófehér bundája és kucsmája Szibéria friss leheletét hozta az előtérbe, míg gyönyörű szeme a jégmezők feletti kék eget idézte, mintha egy orosz kémnő jelent volna meg előttük. S bár szétgombolt bundája hasítékából elővillanó formás combja szép, kívánatos testet sejtetett, a három kötögető nő szemében nem a szépsége keltett féltékenységet, hanem a szabadsága. Nyugodt, asszonyos mozgása, ringó léptei mind-mind árulói voltak független akaratának, melyet önmaga szabhatott meg. Sokkal jobban érezték megkötöttségüket, és sokkal jobban zavarta őket összetartozásuk és azok a láthatatlan szálak, amelyek nem engedtek többet az illem által előírt egy-egy pohár szeszes italnál. Még a két külföldi udvarlási kísérlete is szegényesebbnek tűnt előző este a magányos nő lehetőségeihez képest. Az erősebben kattogó kötőtűk mögött, bár a férfiakkal való kapcsolatukat nem zárták le végérvényesen, a magányos nő iránti érzelmeiket következetesen vállalták. Olyasvalami módon, mint amikor beszéd közben pontosan tudjuk, hova akarunk kilyukadni, csak éppen még nem találjuk a megfelelő szavakat. Éppen ezért nem lehetett egyértelmű érzelmekről beszélni ebben az elvont viszonyban. Valahol a lelkük legmélyén — ahol már nehéz bármiféle változtatást elérni — minden bizonnyal ott fortyogott a tiszta gyűlölet, irigység és sóvárgás, ám ezek párái anélkül, hogy bármiféle tudatosságról lehetne beszélni, olyan észrevétlenül megváltozott formá217