A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - A pillanat keresztmetszete

A pillanat keresztmetszete A történetet kezdhetném az emberek nyilvánvalóan hibás elképzelésekhez való ragaszkodásának lefitymálásával, a közép-európai világítótornyok érintkezési pontjairól szóló tanulmányok ismertetésével, vagy akár a bárgyú hasonlatok és közhelyek szapulásával. Aztán mégis úgy döntök, hogy a hitelesség kedvéért a halál megrázó, kíváncsiságot ébresztő szokatlanságával kezdem még akkor is, ha látszólag sem a világítótornyokhoz, sem a történethez magához semmi köze nincs. Nyeglén és kissé álmodozva képzelem el a kezdést, mondjuk így: A pillanat keresztmetszete ...A torony előtti part forró homokján üldögélek, egyik kezemben a jégről kivett sör, a másikban a világítótornyokról szóló kedvenc tanulmányom, és a motorcsónakkal közelítő izzadó postást bámulom azt latolgatva, vajon leszarja-e egy sirály. Ritkán jön a szigetre, csak akkor, ha csendes a tenger. Megértem őt. Fura egy fickónak tart, még ha nem is mondja. Pár újságot és két levelet hoz. Nem sokat társalgunk, rögtön fordul is vissza. Nem pazarolva rá több pillantást, felbontom az első borítékot. Megtudom, hogy egy volt osztálytársam felakasztotta magát, temetés hét végén. Hm. Ki gondolta volna? Mindig nevetett. A hír megemésztését későbbre hagyom, inkább a másik, rosszul leragasztott borítékot hasítom fel a kisujjammal. Az öngyilkos srác valószínűleg legutolsó levelét tartom a kezemben. Pár sornyi vallomás... Sóhajtok, meghúzom a sört, és a Nereidák csábító hullámait bámulom, amelyek lassan kopott szőnyegem hiányos rojtjaivá szelídülnek, a napsütéses égbolt elé pedig közösülő polipok, felnagyított Guiana bélyeg, csepegő pofájú disznófej és Einstein-portré közé szorult női akt tolakszik szobám falának minden hidegével. A márványból készült Aszpásziaherma is halványodni kezd, már csak a cédula látszik a talapzatán: Vatikáni Múzeumok, lelt. sz. 272. 204