A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - Árnyak temploma

még csak a közelébe sem engednének... és ha mégis, akkor sem tehetnék semmit..., mert... — Mert? — Mert ismerem. — Akkor is meg kell próbálnia! — jelenti ki ellentmondást nem tűrve. — Nézze Voltaire-t! Koronás főkkel barátkozik, és mégsem hagyom magam. Megfosztott az akadémiai tagságomtól az a seggnyaló egy szekérnyi tűzifa miatt, ám én pereskedem, és a pert meg is nyerem! — Lázas csillogással a szemében néz rám. Az ápoló elszalad mellettünk, és utána fordulva a kastély mellett füstöt pillantok meg. Kiabálást is hallani, tűz van. — Hallja? — kérdem De Brossest. — Tűz van! — Valóban — biggyeszti el a száját. — Azt hiszem, ég a házunk — mondja, mint amikor az ember észreveszi, hogy lyukas a zoknija, és újat kell vennie. A tűz villámgyorsan terjed, a kastély körüli erdős-füves rész felett hatalmas füstfelhő kering. — Látja? — kérdi nyugodtan. — Kitűnő lehetőseg, hogy megpróbálja. Akár velem is tarthat egy ideig. — Mit akar tenni? — rémülök meg. — Megkeresem Voltaire-t — jelenti ki, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. — Nos, velem tart? Nemet intek. Egykedvűen vállat von és elindul a kerítés felé. A hátát nézem, miközben fokozatosan eltűnik a füstben, hogy megkeresse Voltaire-t, az igazságot... és eltűnjék örökre. Épp olyan kimondhatatlan fájdalmat érzek, mint amikor eladták a nagyapám általam annyira irigyelt csodálatosan faragott karosszékét. 199