A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága

zattal jár, mint amennyi bajt e fogalom felfüggesztése és az értékrendnek valami más, kevésbé elvont alapra való helyezése okozhatna. Hogy mi lehetne az a más alap, arról jócskán megoszlottak a vélemények. Lehetne a részvét, de lehetne a szeretet, sőt a szerelem is. Ám egész európai értékrendünk annyira az igazság fogalma körül forog, hogy megszabadulni tőle a mi nemzedékünk már nem fog. Legalább ebben a tekintetben javíthatatlanul európaiak vagyunk. Vitánk tartalmával és végkövetkeztetéseivel azonban nem mindenki értett egyet. A leghangosabb egy Horváth Béla nevű magyar—német szakos tanár volt, aki két évvel előttem diplomázott, s most valahol vidéken tanított. — Engem éppen az ellenkezője aggaszt — mondta. — Az, hogy az igazság ballasztjától, mert ballaszt, szó se róla, ám nagyon is nélkülözhetetlen ballaszt, nos, hogy az igazság ballasztjától régen és elég könnyen megszabadultunk. Vonatunk elhagyta már Trencsént, s utunk ahhoz a szakaszához közeledett, ahol a Vág menti lapály mindinkább keskeny folyosóvá szűkül; a vonatablakban mindkét oldalról közelebb húzódnak az egyre magasabb hegyormok, s szinte bezárulni látszanak a folyó körül, amely vadul préseli magát keresztül közöttük. Erre a nappali fény is más, kivált Trencsénteplától felfelé. Az ember mintha a füstüveges autóbuszok mindent elszürkítő üvegén keresztül látna a tájat, örökös alkonyatban. — Látom, meg kell magyaráznom ezt az eretnekséget — mondta Horváth Béla. - Nem baj, magamnak is régóta magyarázom. Tizenhat éves koromban halt meg az apám. Sokszor mondták már nekem, hogy burokban születtem, s ez talán így is van. Tizenhat éves koromig ebben a burokban éltem, teljes ártatlanságban. S ezen nemcsak azt kell érteni, hogy nem volt dolgom még nővel, hanem például azt is, és főképpen azt, hogy szemernyi kétség sem merült fel bennem arra vonatkozóan, hogy a dolgok tökéletesen vannak a világban elrendezve, s amikor megváltoznak vagy átrendeződik a struktúrájuk, akkor az igazság elve működteti őket. Vagyis hogy minden szükségszerűen van úgy, ahogy van. Csak rá kell jönni ennek a szükségszerűségnek a nyitjára, s utána nemcsak a dolgok mögé tudunk bepillantani, hanem a jövő alakulását is befolyásolni tudjuk. Apám aránylag fiatal ember volt még, alig múlt ötvenéves, és sosem betegeskedett. Éjszaka lett rosszul. Még csak épp elszenderedtem, amikor arra riadtam fel, hogy szobámban ég a villany, s anyám éppen előveszi ballonkabátját a szekrényből. Kissé szűkösen laktunk. Hálószo186