A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - A földi

A földi Csengettek. Először bizonytalanul, ahogy a kisfiúk szoktak, aztán hosszan. A képviselő lavórban áztatta a lábát, ez is az est képéhez tartozott, ez volt a Nyugalom Csúcsa. Idegesen csapta maga mögé a törülközőt, s mozdulatlanul várta a következő pillanat csendjét. Hátha tévedés. Alig félórája jött haza, s élvezte, hogy elkezdődhet az est íratlan programja, a lassú mozdulatok sora. Akadozva kezdte mondani a nap eseményeit, s közben szobáról szobára járva eregette maga mögé ruhadarabjait, csak úgy a földre, a széthúzott mondatok elején vagy végén. Utálja a begomboltságot, „skatulya", mosolyog magán, s nyakkendőjét a szekrény tetejére csapja. Felesége árnyékként szedi utána a füsttől pácolt ruhadarabokat; „akit nem tanított meg az anyja, annak hiába a beszéd", ez a néma düh első lobbanása. Mégis teszi, zakó, nadrág, fehérnemű, minden a balkon ruhaszárító kötelére kerül. A vetkőzés perceiben idegesség vibrál a lakásban. — Esztelenség ez a füstfelhő, és mégis csináljátok. Pfuj! Esténként ismétlődő szemrehányás. — Későn jöttél. — Eddig tartott a mai nap. — Ha nem jössz időre, rosszra gondolok. A férfi magabiztos, az asszony hangos szavai mögött bizonytalanság s valami belső, ösztönös félelem. Egy év múltán sem tud megbékélni a képviselőség magasságával. A férfi markából szórja az ismeretlen neveket: telefonok, intézmények, miniszterek, megbeszélések, utazások, repülőjegy, hálókocsi, állandó jövés-menés, minden mozgásban. A valamikori nyugalmas esték megszokott légkörét szétfeszítik a nap hírei. Délután zajos gyűlésen vett részt; a demokrácia megnyilvánulásai, ez volt az előadás tárgya. A vitában legtöbben a szabadságról szóló gondolataikat ismételték: a szabadság fogalmát a demokráciával egyenh17