A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Csehszlovákiai magyar novella

díszkíséretében. „Fajtalankodott a fiammal! Ez az ember, nézzék! Ez a fasztóni! Pénzt adott neki érte, hogy száradna le a keze!" Tizenhat-tizenhét éves forma fiút tuszkoltak a színe elé. Tüdőbajos, gondolta Páll Imre, s még mindig az motoszkált a fejében, hogy összetévesztik valakivel. „Egy szó sem igaz az egészből, esküszöm", mondta. Higgadtnak, sőt kedélyesnek próbált látszani. De amikor látta a komiszság és a káröröm szikráit kipattanni a tüdőbajos kinézetű fiú tekintetéből, és az ő leheletén is megérezte a pálinkabűzt, megtántorodott, és a kerítés fedezéke mögé hátrált. A fiú ezalatt - figyelmesebb fül regisztrálhatta, hogy betanult szöveget makog — egykedvűen kijelentette: „Minden alkalommal rimánkodott, hogy vetkőzzek le neki." „Pert indítunk", üvöltötte a fiú anyja, hogy jól hallja mindenki. Páll Imre szomszédai is, hiszen ez a színjáték nekik is szólt. Őket is figyelmeztetni akarták, rájuk is sor kerülhet még. A tárgyaláson persze tisztára mosták Páll Imrét. De hiába mosták tisztára, többé nem lett patyolatfehér. A fiú, vallomását megelőzően, epilepsziás rohamot kapott, s aztán olyan lélektelenül és ügyetlenül játszotta a szerepét, hogy abból éppen a legfontosabb, a meggyőzőerő hiányzott. Páll Imre ügyvédjének a keresztkérdései alatt pedig összeomlott. Addigra persze a Páll család is rendezte sorait. Minden követ megmozgattak, nem is annyira Páll Imre két szép szemének a kedvéért, hanem a Páll név becsületének a védelmében. Ami utólag visszatetszést keltett, az a Páll rokonság buzgalma és oligarchikus fellépése volt. Olyan dölyfösen viselkedtek, mintha az egész városra haragudnának, mintha ezt az aljasságot nem két léhűtő, hanem maga a város tervelte volna ki, s így a haragnak és a megtorlásnak is mindenkit sújtania kellene, aki a Páll rokonságon és a baráti klikken kívül van. A kölcsönös sértődések és félreértések parazsa évekkel később is fel-felizzott még, míg a két felbujtó annyi megvetést kellett csak, hogy elviseljen, amennyi egy balul végződött hecc, egy kétbalkezes mókamester ízetlen tréfája végén megérdemelten kijár. A végén minden amúgy középutasan rendeződött el, ahogy az lenni szokott errefelé, mondta az öregasszony. Sosem a teljes igazságnak vagy valamely pártatlan, nem e világi igazságszolgáltatásnak megfelelően, ahogy kívánnánk, de azért mégis úgy, ahogy az igazság és igazságtalanság az életben kiegyenlítődni szokott. Az ügynek egyetlen igazi vesztese mégis Páll Imre maradt, mert bár a becsületén nem esett folt, a gyanú árnyékától nem szabadulhatott többé. Ellenségei így mégis elérték a céljukat. Nem egészen azt, ami végett összeesküdtek ellene, be kellett érniük kevesebbel. De ez a kevesebb is 169