A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

Kovács Dániel ácsmester munkája —, mindig s újra megdidergek. Csontjaimból az a tél soha nem múük el. A fém- és deszkafalak határolta térben, e téren kívüli helyen nincs kérdés, és válasz sincsen. A tér se tér. Vagon. A réseken, az ablakrácsokon besüvít a szél, átszitál a hó... Nincs olyan királyi oldat, amely kimosná belőlem. Pedig már nem is az elégtétel elmulasztása dermeszt, nem, inkább az elhallgatás jégbarlangja. Hiszen már úgy teszünk, mintha negyvenhat tele nem is lett volna. Betemetjük magunkba sorsunk gyehennáját, lefedjük önnön történelmünket, nehogy botránykőként felmerüljön az utódok előtt... És Mária? És három gyermeklánya? Nem is sírtak. Hisz odafagyott volna arcukra a könny. Nagykendőbe bugyoláltan, lábukra zsákot csavargatva, negyvenhat telének sötétjében. Az autók zúgtak, röpködtek a vezényszavak és káromkodások... Nyiresi sógor nyakáról, ekkor bontották le a lóistrángot. A harangozó pedig már fogta a harangkötelet. Várta, hogy elinduljon az autókaraván. Az idő múlott, lassan ezüstösre változott a hold, de még mindig nem adták ki a parancsot az indulásra. Az autók mellett mindkét oldalon posztok őrködtek. A katonák zöme a kocsmában ücsörgött, cigarettáztak, melegedtek, ittak. Az autók közelébe már senkit sem engedtek. És a Balogh házaspár is. Mária három lányával az egyik autó ponyvája alatt kuporgott. Kevéske holmija a fél rakteret sem töltötte meg. Mit is vitt volna? S minek? Ölelte magához lányait, melengette volna egyszerre valahányat, de maga is didergett... Kint föltámadt a szél. Hallani, hogy szólongatja a megdermedt faágakat. Mária az ismerős hangokat hallgatja. Mellette a kályhában még lobog a tűz lángja. Mintha otthon lenne... De ekkor megszólal Zsófi. — Édesanyám, éhes vagyok. Nyiresi sógort két nappal később temették el. Baloghék orvos és orvosság nélkül öt napig bírták. A tüdőgyulladás előbb Balogh Jánost ragadta el; felesége másfél nappal tovább szenvedett. Mária minderről semmit se tudott. Nem is tudhatott. A malomnál, ahol tegnap délután gyülekeztek, 143