A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Fülöp Antal - Ki szállhat velünk?

— Mintha Léri tanár urat láttam volna... — mondta a takarítónő, szája két sarka megrándult, már-már szélesre szaladt. Szerencséjére Zab — Léri nevét meghallva — hirtelen megindult, arca elvörösödött, nem sok kellett hozzá, hogy egy másik osztályba nyisson be. Végre megtalálta a botrányos ajtót, és benyitott. Benyitott... de utána majdnem hátratántorodott. Erre a látványra azért mégsem számított. Makarenko és Brezsnyev képe alatt, amelyeket a már fölgyújtott lámpák fényénél „A tudás hatalom" jelszó poliészter íve kötött össze a falon, ott... — Zab hiába csukta be és nyitotta ki újból a szemét. Ami ott zajlott, be kellett látnia, nem lázálom: Léri, a tanári kar szemének szálkája, aki egyébként polgári nevelést tanított, és százhárom folyóirat járt neki, továbbá a hangyákról s a gyerekekről írt önmagának tanulmányokat, a röhögő diákok fürtjében, magasra tartva egy játék repülőt, fölfújt arccal utánozta a rakétamotorok hangját. — Hol vagyunk? — rikkantotta. Egy átszellemült ősz hajszál leffegett a fülénél. — Magasan! — zúgta a kórus. — Fönt a felhők fölött, egészen magasan! — Ki szállhat velünk? — Mind, aki tud! Aki, ha akar, három és fél éves!... — Én még csak kettő és fél vagyok — szúrta be valaki, dobbantott, és kitört a röhej. Ráadásul valaki nyávogott. — Rendben van — felelte Léri —, de azért ne feledd, hogy az ember nem attól gyerek, hogy hülye. — Repülőt tartó keze azonban lehanyatlott, s mielőtt megszólalt, gondolata beárnyékolta előbbi jókedvét. — Ide figyeljetek... — mondta határozatlanul. — Azt akarom ... Azt szeretném, ha megtanulnátok... Ha hozzászoknátok, hogy az ember bizonyos körülmények között akkor sem válhat felnőtté, ha külsőre úgy fest. Pusztán azért, mert... Egyszerre csönd lett. Megérintette valami a levegőt, és kirekesztve minden egyebet, a nyiladozó titkok előcsend j ét vonta köréjük. Várakozóan tapadt Lérire a harminckét tekintet. Zab megrökönyödve állt a nyitott ajtóban, jobb lábán a nadrágszár reszketett. Ahogy első megdöbbenése átment abba a megalázó érzésbe, hogy róla itt senki sem vesz tudomást, kirobbant: — Mi folyik itt? Mi a hétszentség? Arca dühében egészen elkerekült, s kipattanó hüvelykujjával a válla mögé bökött, jelezve, hogy Léri kövesse. Egy hét múlva megérkezett a járási kiküldött. Jövetelét alig titkolt 107