Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - V. Ady igaza
proletárok ajkán pántlikás, virágos kedvvel feltüzelt az „Éljen a háború"! és a „Megállj, megállj, kutya Szerbia" —' Ügy szakadtunk be a pokolba, Mintha korbácsra s térítésre Dühünk, hangunk sohse lett volna. Öldöklő angyali az Úrnak Soha így meg nem öltek Múltat. •k 1914, az első világháború váratlan villámcsapásként szakadt az emberiségre. Mindent és mindenkit kiforgatott, senki sem találta a helyét: A munkásvezérek — a Jaurěsek, Leninek és Liebknechtek kivételével — minden gátlás nélkül tolták át a dolgozók erőit a kapitalista imperializmus vérfacsaró síkjára, és a leglátóbb és legokosabb írástudók is elsodródtak e különös nyáréjszakán: az első pillanatokban, az Anatole France-ok, Maeterlinckek, Hauptmannok és Bródy Sándorok egyformán igenelték és éltették az imperialista háború nagyszerűségét. Ady a világ azon tíz ujjunkon összeszámolható kevesei közé tartozott, akiket a vihar egy pillanatra sem tántoríthatott meg. Ady jóval a háború előtt „őrző volt a strázsán", intés a béke posztján: az élet „Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres és ostoba feneségek". Amit a Béke-világtanácsa követel évek óta: törvényes intézkedést minden országban a háborús uszítók és uszítás ellen, azt Ady csírájában már 1914 előtt megfogalmazta: emberigék ne vadulhassanak „állat-hős" igékké! A háború a legnagyobb kerítő, írtam egyszer, és nyomatéknak Liebknechtet idéztem, aki a nivelláló állatiasságban látja a háború kivédhetetlen öntörvényét: „Minden nép, melyet szervezett gyilkosságba hajszolnak, egyik percről a másikra barbár hordává válik." Ezt a folyamatot, ezt a veszélyt, ezt a bűnt leplezi le Ady háborús költészete. Ady sose volt nagyobb: emberibb, mint a háború csábító vagy terrorizáló embertelenségében. Emberi magatartása, antiimperializmusa a humánum csúcsára löki. így lesz példa, örök, és magyarul a legnagyobb: Ember az 93