Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - III. Szlovákiai adalékok - 2. Ady és Szlovákia

és egyszer odamenet, két vonat között, Kassán az akkori Andrássy-kávéházban — délelőtt! — megivott egy üveg pezsgőt! Ez minden. Tátrai nyomait kutatva azonban más, emberibb adatokra bukkanunk. 1919-ben a fürdőtulajdonos Szent-Iványi József vendégeként Csorbatón is megfordult. Egy este a fürdő előkelő közönsége a nagy étteremben vacsorázott, egyszerre csak az ablakhoz tódul mindenki, hogy egy „borzalmasan szép látványban" gyönyörködhessen: messze lent a liptói síkon egy falu égett. A fürdőtulajdonos elkiáltja magát: „Menjünk tüzet oltani!" A szmokingos, lakkcipős társaság húzódozott, csupán két ember jelentkezett, és ment tüzet oltani: egy angol újságíró és — Ady Endre! Másnap a tűzkárosultak javára „művészestet" rendeztek, és Ady elszavalta ez alkalomra írt versét: Piros köd-tályogok. Mintha élete és költészete zsúfolódna össze e csorbái epizódban: az előkelő úri társaság csak nézni és gyönyörködni tud a faluemésztő tűzben, Ady e társaságból egyedül rohan szlovák nincstelenek segítségére. A magyar jakobinus dala itt a mindennapban döntőn igazolódott! Amikor Ady meghalt, e földdarab magyarjait kötelezte elsősorban a dévényi emlék, és nem véletlen, hogy ezek a magyar fiatalok lettek Ady Endre leghűségesebb hívei és örökösei. A magyar reakció lapjai mindent elkövettek, hogy ezt a természetes folyamatot megakadályozzák. Egy „hazaáruló" hatásától kellett megmenteni az irredentára predesztinált ifjúságot. A pozsonyi Népakarat ban Ady műve „szomorú és aljas munkává" züllik, Ady maga „kerge gyászmagyar", „magyargyalázó", „fajtája hagyott renegát", „hitvány hazaáruló". Ugyanakkor a lassan önmagára lelt kisebbségi ifjúságot meg nem értő emigráció is el akarta ütni Adyt itteni jussától: „Ifjú szívekben s mindig tovább ..." Gábor Andor írta akkoriban: „Ebből az Ady-szerelemből ma csak torzszülött gyermek származhat, mert Ady ma az utódállamok magyarságának száján csakis az irredenta egy modernebb eszközévé aljasítható." Gábor Andor alaposan tévedett, mert Ady Szlovákiában diákok, cserkészek demokratikus jelszava lett, és később a dolgozó ifjúság, ifjúmunkások dala és zenéje. 1935-ben Ady szlovenszkói látlelete szövegezésemben már így hangzott: „A pozsonyi ifjúmunkások, a csallóközi zsellérek a vállukra kapják . . . füttyös daccal kalapjuk mellé tűzik 80