Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - III. Szlovákiai adalékok - 2. Ady és Szlovákia

Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival? A döntő kérdés itt hangzott el, de a magyar Pusztaszer válasza harsogó „nem" volt. És Ady életműve e történelmi kérdés után nem lehetett más, mint harc és ágálás a reakciós, élősdi ómagyar élet ellen. Dévénytől egyenes út vezet kilenc köteten át az utolsó versek egyikéhez, mely még mindig kaput kénytelen döngetni: Harcunk a magyar Pokollal van, Mindent erre tettünk, Ennek kapuit döngetjük, Ezé a harcé lelkünk, testünk . . . Adynak még ma sincsen nevéhez méltó szobra. De az igazi szobornak itt Dévényben kéne állnia. Ez volt a betörési hely, a magyar Pokolhoz intézett ultimátum innen datálódik. Dévényből a „magyar jakobinus" dalolta „magyarok és nem-magyarok", „elnyomottak és összetörtek" egyforma baját, „magyar, oláh és szláv bánat" egygyökerűségét: osztálykizsákmányoltságát. És nem véletlen, hogy a ,,nem-magyarok" feleletét először a Dévényhez legközelebb álló szlovák költő visszhangozta. Hviezdoslav ekkor üzente Adynak: Igen, te heroldja a Derűsebb időnek: vágyunkból váljék közös akarat, vágyunkból, mely az elárvultak vágya: hogy sziveink — bár egy Keservet nyögnek — ha Isten és a bátrak sorsa úgy kívánja, holnap már együtt vigadozzanak. (Petneházy Ferenc fordításía) Hviezdoslav mellre ölelő szavai csak egyet eredményezhettek: a századkezdeti szlovák lírának Ady lett egyik színezője és ihletője. Maga Hviezdoslav további életműve is bizonyítja: háborús lírája, a Véres szonettek. Ady és Hviezdoslav azonos békebeli világnézete törvényszerűen magával hozta háborús magatartásuk egyazonosságát. Nincs különbség, mert nincs véletlen. Ady és Hviezdoslav 78