Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - II. Ady-kalendárium - 4. Március költője

kózik, szabad hangot fojtogató veszélyre riad: „Néma éltünk sikoltoz szabadabban, / Mint ezernyi bérelt és gonosz torok." Eszelősen kapaszkodik a legszebb magyar realitásba, március ígéretébe és igézetébe: Lázíts keresztrevonszolt Március, Lázíts szörnyű szava a némaságnak, Üzenj harcot, fojtott, gyászos dühünk Még magyar Tavasz sem préda, latroké. A cím — Piros gyász ünnepén — a kiéleződő helyzetnek megfelelőn, sötét komorságot vetít. Ady nem ismer illúziót, valóságot közvetít mindig, de a legfeketébb valóságból is tud hitet facsarni: Piros gyásszal ünneplők, lelkeim, A vért, a kínt, a gyászt tartogassátok. Ki fog csordulni a magyar kehely És negyvennyolc óta is fog az átok: Jól átkozzatok és jól készüljetek. És akkor vijjogón lecsapott az első gránát, az első világháború, mint mindennek rontója, bontója és felfalója. A márciusi költő a magyar forradalom zengő, zúgó kottája volt. És ez a hang most elsiketült, győzött a háború, maradt az átok: „Baljóslatú, bús nép a magyar. / Forradalomban élt s ránk hozták / Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / Sírjukban is megátkozott gazok." Ami megmaradt, az a becsület, a non possumus, a nem azonosulás: az imperialista háborúval való minden közösség megtagadása. Március záloga a tisztaság, a hűség, a tántoríthatatlanság. A háborús bénultság első márciusi versét, 1915-ben, Ady nem véletlenül intézi az emberség szegénylegényeihez, a jövendő királyfiakhoz: Most, a gyáva szemérmetlenség Kurjongató, rossz éjjelén, Böcsületére jól vigyázzon Minden nemes szegény legény. A háború az ellenség: a tömeguszító és tömegáldozó. 71