Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - III. 1937 árnyékában

fogadta a hírt, hogy a könyv Budapesten magyar fordításban is megjelenik. A könyv meg is jelent, de nem volt benne köszönet. A rendőrség „társadalmi rendet és békét veszélyeztető" tartalma miatt azonnal és irgalmatlanul elkobozta. Itt valami nem stimmel. Ha André Gide undorral ócsárolja a kommunizmust és oly kiábrándítón ír a Szovjetunióról, akor ezzel csak a fennálló társadalmi rendet erősítheti. Könyvét tehát állami szubvencióval kéne terjeszteni. Miért az elkobzás, hol itt a veszély? A veszély nem az agyonidézett oldalakban van, de az elhallgatott mondanivalóban. Mert Gide — jogosan, jogtalanul — nemcsak éles bírája a kommunizmus életmegnyilvánulásainak, de megértője, sőt dicsérője. És a könyv szocializmust erősítő és igenlő pozitívumai a pesti rendőrség serpenyőjén lehúzták az agyonreklámozott mínuszt. A könyv megméretett, és súlyosnak, veszélyesnek találtatott. A rendőrség politikai értékelésben pontosabb és megbízhatóbb kritikus minden mellébeszélő zseninél és kisajátító renegátnál. A pesti rendőrség tette ez egyszer dicséretet érdemel: félre nem magyarázható intézkedésével egy hamisan egyoldalúan kezelt argumentumot ütött ki a reakció kezéből. A rendőrség még tud disztingválni: André Gide az ő szemében még ma is kultúrbolsevista. Veszély! Akárcsak Petőfi. Tehát: elkobzandó! így kezdődött. Aztán jöttek a bizonyosságok, a szörnyű perek: a moszkvai justizmordok. Gide meglátásai — a személyi kultusznak ez első rögzítései, riasztásai — rettenetesen igazolódtak. Lenin legközvetlenebb munkatársai, a régi bolsevik gárda és a hadsereg legjobb tábornokai (Tuhacsevskij! A legendás szibériai marsall: Blücher!) egyszerre és egyetemlegesen hazaáruló bitangokká, kiirtandó toportyánférgekké züllöttek. Börtönök teltek, lágerek szaporodtak, emberek lógtak akasztófákon, és álltak golyófogó falak előtt. Mi az igazság, hol az igazság? Nem tudtunk többé hinni, lelkesedni. Vakok lettünk és — látók. Valami rettenetes jóvátehetetlenség döbbenete dermesztett minket a legválságosabb órákban: öt perccel tizenkettő előtt! A második világháború küszöbén állottunk! A műperek, a hamis perek ekkor itt és így váltak dogmatikus mintákká, melyek aztán sematikus futószalagon értek 358