Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - II. Csizma az asztalon

minden rossz ízt elemésztő jóvátételt és minden jövő bizonytalanságot elmulasztó kezességet. Egy mindennél jellemzőbb mai történetet hallottam. Egy Rozsnyó-vidéki — főképp magyarlakta községeket összekötő — autóbusz sofőrje, a nagy tolongásban rendet akar teremteni: tereli hátra az utasokat, kérlel, majd kiabál, és mindezt magyarul. Az egyik utas szlovákul ráreccsent: beszéljen államnyelven! Csend. És a sofőr most már szlovákul kiabál. És az utasok között nem akadt egy sem, aki megmagyarázta volna az államnyelv dogmatikusának, hogy szocialista köztársaságban ilyesmi — államnyelv — nem létezhet; annál kevésbé, mert ilyen még a polgári Csehszlovákiában sem létezett, amikor a magyar nyelv — ha zökkenőkkel is — törvény védte, mindenütt érvényes és érvényesíthető kisebbségi nyelvként virágzott. Most egyenrangú, de a gyakorlat ezt nagyban és kicsiben minduntalan megcáfolja. A magyar nyelvi és kulturális egyenjogúság de iure megvan, de facto azonban sok a kívánnivaló, ahogy ezt az autóbuszpélda is tanúsítja. Ez egy kis mindennapi eset, de a hétköznapok gyakorlatán, valóságán fordul meg minden. 1945 lidérce még egyre kísért. 1945 és 1949 között a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság nyomása alatt éltünk. Aki ezeket a repressziós pszichológiai tényezőket figyelmen kívül hagyja, aki ezt az eredendő adottságot nem veszi számba, az nem lehet bíró a sematizmus szlovákiai magyar irodalmi perében. Amikor a nyomás engedett, valami kiirthatatlanul visszamaradt és belénk rekedt. A Fáklya 1952. márciusi számán az elhallgatás, az elhallgattatás továbbgyűrűződéséről és okáról még ezt olvashatjuk: ,,A rejtőzködés oka bizonyos fajta közöny, a félelemnek az a jégrétege, amit nekünk mindenképpen fel kell olvasztanunk." És épp Dénes György — a kezdeti sematizmus ma leginkább célba vett alakja — volt az, aki a likvidáló politikai sematizmusról mondotta: ,,E káros politika nagy hézagokat okozott szellemi életünkben, visszamaradtunk e tekintetben." A szlovákiai magyar költészet a félelem, a nyelvi lét bizonytalansága jegyében, a másodrendűség tudatában indult el, és a sematizmus atmoszférájában lélegzett. A se353