Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

Weltbühne, a német emigráció kommunista hetilapjának 1937-es évfolyamában az 1421. oldalon olvasható ez a mondat: ,,A humanitás különbözteti meg a szocializmust a fasizmustól." Döntő mondat. Azt jelenti, hogy a szocializmus humanizmus nélkül a fasizmus kíméletlenségével azonosul. Kizárólagosság lesz. A kínai példa még szembetűnőbben bizonyít. Itt végső fokon a fasizmus faji kizárólagossága hirdet hadat és háborút: „a keleti szél diadalmaskodjék a nyugati szél felett". Mit jelent ez? A „sárga veszedelem" meghirdetését. A moszkvai Pravda idézi a lehetetlent, a japán és kínai faji imperializmus egy szintre hozását: ,,a Kelet mégiscsak Kelet marad, és az ázsiai népeknek meg kell változtatniuk a világtörténelmet. Együtt kell haladnunk, erősítenünk kell az azonos bőrszínű és egyforma írásjeleket használó népeink kapcsolatát". Világ proletárjai, egyesüljetek! Az elfajult dogmatizmust mindig valóságpraktikája leplezi le. Logikátlansága, irracionalizmusa nem más, mint az ellentétbe átcsapott önigazolási kényszer. És ez a kényszer szembeállítja a Szovjetunióval, melynek küldetése és végcélja — Becher szövegezésében —' „megváltani az emberiséget az imperialista háborúk átkától". A „sárga veszedelem", mely a század elején még csak az európai gyarmati imperializmus politikájának volt elterelő hazugsága, uszító jelszava, ma a kínai kommunista vezetők dogmatizmusának jóvoltából tényleges kontúrokat kapott. Modernizálódott. Fasizmus csalhatatlan ismérve lett: faji kizárólagosság! És ha tegnap Gottfried Benn katasztrófanihilizmusát kárhoztattuk, aki ezt a fehér ember „finális helyzetéből" vezette le, akkor ma — pánikból és elhamarkodva — igent bólintsunk neki?! Gottfried Benn nagy költő művész volt, de költészetének esztétikai barbarizmusa fasizmust is tudott igenelni: katasztrófavalósítást, katasztrófakéjelgést. Benn istenek alkonyáról beszélt: a fehér faj végkorszakáról, mely teljességében megfelel a német mítosz-irracionalizmusnak, a hősi halál nagyszerűségének, a harcot halálban kiteljesítő katasztrófatudatnak, mely ujjongva köszöntött alkalmat ad egy új német nibelungiádára: mindent elvetve, végsőkig harcolva, a harcot magáért a harcért vállalva, mindennel és mindenestül pusztulni! 340