Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja
Goethének a frázistól való undorodását: „Egész életemben semmi mástól úgy nem viszolyogtam, mint a frázistól; nekem egy frázis, amikor az ember nem gondol és nem érez semmit, a másik részére az elviselhetetlenséget, magamnak pedig a lehetetlenséget jelentette." ( Propyläen — Goethe, 38. 283.) Ne felejtsük el, hogy annak idején egy Széchenyi is „a szavak dagályátul szédelgő magyarokról" beszélt. A frázis az értelem és a költészet ősellensége. Épp azért lehet a sematizmus fő tartozéka. A dogmatizmus: a Prokrusztész-ágy. Ami ez ágyba, a tucatméretbe nem fér bele, legyen az végtag vagy fej, az levágatik, hogy aztán a földön fekve, eldobálva elsorvadjon, elszáradjon, elvérezzen. Ami gondolat azonban e kicentiméterezett sémán kívül esik és levágatik, az élő emberhez tartozik. A dogmatizmus végső fokon és kivédhetetlenül gyilkosságba csap át! Szellemi és testi csonkítás és gyilkosság közt itt nincs különbség. A dogmatizmus akkor válik kórsággá, patologikussá, és így megfoghatóvá, érezhetővé és érzékelhetővé, ha egy személy vagy irány, az ún. „vonal" érdekében okkupálják, kihasználják, kisajátítják. Ezt a válfaját személyi kultusz címszó alatt mindnyájan ismerjük: megéltük. Tegnapunk szinte máig érő történelme volt: egyik volt miniszterünk vak-süket entuziazmussal „sztálini korszaknak" nevezte el. Mi a személyi kultusz? Hans Koch, a német marxista esztéta így felel: „A személyi kultusz — mint párttól idegen jelenség — közvetlen művészettől idegen és művészetellenes akcentust nyer azáltal, hogy sok ember vonásából, képességéből, neves tulajdonságából, erejéből, tudásából összeálló világot okkupál, és e sokat eltulajdonítva, a saját személyére halmozza; emberképüktől foszt meg sokakat, hogy így és ezzel egyetlenegy ember képét emberfeletti fétissé nagyíthassa. A sztálini személyi kultusz sok példával szolgál." ( Marxismus und Ästhetik, Berlin 1962, 587.) És nemcsak a sztálini. Annak idején a budapesti Rádióújságban egy rajzos versike jelent meg: Rákosinak egy galamb ül a vállán, és azt suttogja a fülébe, milyen nagy ember ő, és mennyire szereti őt a magyar nép! Ez a versike ledurvult, leegyszerűsödött. szemérmetlen példája mindannak, ami a költé333
