Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Óndra Łysohorsky, a lah költő
monotóniával úgy beszélt másról, hogy minden szava, sora telibe talált: a lényegbe! 1941. július 31-én, amikor a német fasizmus seregei győztesen törnek előre szovjet földön, Lysohorsky Moszkvából Európa anyáinak üzeni a békés erők győzelmének bizonyosságát: ,,Már dereng a ködből Európa hajnala. . . döglötten fekszik a pocsolyában a szörnyállat." Lysohorsky 1941 nyárán lezárta a számadást! A költő igazolódott; a szemérmes, a tartózkodó, a szerény, a halk hangú. A gyengédség, a szelídség törvénye itt is, most is erőt vehetett a gonoszon. Lysohorsky, a föld alatt dolgozó ostravai bányásznak az énekese mint emigráns, a háború számumviharából, napimádóként, világossághírnökként jöhetett vissza hazájába, otthonába. És amikor hazaért, a bőség kosarát zúdíthatja népére, földjére: „Nyíljon a lakat lah házak kapuján. / Nem fér el a kézben, túl sok a szőlő. / Siessetek hát, kell kád, hordó, tömlő. / Turkesztán napja neked érlel, hazám." És amikor ott állhat a hazai csipkebokor előtt — „Nem vágyok semmire, csak nézni téged, / ahogy a köves mostoha talajból nősz és virágzói" —, akkor ez megváltás, beteljesedés! Visszatalált, visszatért újra a legnagyobb realitáshoz, a nép, a föld, a szülőföld konkrétumához. De nem üres kézzel jött. Azt hozta el, ami nélkül a szülőföld és az anyanyelv, és minden szülőföld és minden anyanyelv provincializmus maradt: légüres tér, elzárkózó önelégültség, önzsírba vagy önkeservbe fulladás. Lysohorsky szülőföldjének, nyelvének elhozta a világot: az összefüggést, az egységet: „Honomnak mértéket hoztam a világból." A fiatal szlovákiai magyar költő — Tőzsér Árpád — jut itt az eszembe; ő fejezte ki e viszonylatot e pregnáns sorban: „anyák képén a világ a ráma". A költője által kodifikált lah anyanyelvet Lysohorsky már a világgal rámázhatja. A lah nyelv megkapta, kiérdemelte a közös keretet, a közös mértéket: ,, Ostrava, hallod, ébredő dalomban első szavadat zengem a világba". És ez a mérték konkrét. Koradekvált: A lah emberség is rímel a békére, ha Európa éled, mely most romba dőlt, A világ szívhangja dobog a dal alatt. Emberséghez vezet a véres keresztség. 281
