Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Svejk védelmében

Svejk: világirodalom, és ezért minden volt, jött és jövendő világháborúk ellenszere marad. Aki Svejk világirodalmi pozícióját támadja, az a világháborúkat védi: az imperializmust viszszamenőn és előre futón. Hašek nem lett és nem maradt csupán a cseh irodalom ügye. Amikor Svejk első — és nagyon rossz — német fordítása megjelent: egy egész világ figyelt fel. Hašekot, Svejket a világ avatta irodalommá. Max Brod Hašekot Rabelais-val és Cervantesszel hasonlította össze, de cseh részről, mint ezt Max Brod írja, akkor túlzást emlegettek, Kurt Tucholsky szava azonban eldöntőn Svejk javára billentette a mérleget (Weltbühne, 1926. 892.): „Svejkben a népi erő ősegészsége lázad a monokli-ember ellen . . . Ebben az áldott, felkent trotliban a ka szárnya udvarokon letaposott és még megmaradt emberi értelem utolsó morzsája inkarnálódott. . . Svejk az értelmes emberek utolsó reménye." A háborúban senkivé és semmivé züllesztett értelem utolsó menedéke a katonai hatóságoktól hülyének nyilvánított Svejk! Ehhez nem kell kommentár, ez a tény önmagáért beszél! Amikor Erwin Piscator 1927-ben Berlinben színre vitte Svejket, alapindokolásában hangsúlyozta: Svejk ,,az egészséges emberi ész diadala a frázis felett". Az ellentámadás nemsokára megindult. J. G. Poritzky cikkéből idézünk (Die Literatur 1927. 8. sz. 323.): „Nagy a pusmogás és susmogás a sajtóberkekben: feltámadt az új Cervantes, a nagy Rabelais inkarnálódott. Nagy időket élünk. Miután majd minden héten egy új Homéroszról, új Goethéről, új Balzacról és Dosztojevszkijről hallunk, az új Cervantes jötte sem izgatott fel túlságosan." így kezdődik: „A Don Quijotétól Svejkig való távolság nagyobb, mint a nap és a föld közötti messzeség." Poritzky ott véti el a dolgot, amikor megreked Don Quijoténál, akihez Svejknek semmi köze. Svejk nem a bús képű, lehetetlenségből lehetetlenségbe tántorgó, irrealitásból irrealitásba csöppenő lovag, egy letűnt osztály utolsó, mindent jóvátenni akaró időszerűtlensége; Svejk a lovag kísérőjével, Sancho Panzával tart rokonságot: a néppel, a valósággal, a népi egészséggel, humorral és ítélettel. Amikor Poritzky így jellemzi Svejket: „A pergőtűzben olyan nyugodt marad, mint a legelésző ökör", nem is tudja, mennyire a fején találta a szöget. Svejknek nincs, nem lehet köze az egész269