Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)
jes kisemmizettség fellebbezhetetlennek látszó, drákói ítéletsémája. Hogy egy főszerkesztőnek sokszor kell szájba harapva olyan közleményeket leadnia, amikkel nem azonosíthatja magát, azt minden sajtóhoz közel álló ember tudja. Mentsége — hóhéridőben — csak az lehet, hogy a pozitív írások közzétételét időnként csak ilyen förmedvények árán tudja biztosítani. Egy, az Irodalmi Szemle szerkesztőségéhez befutott hozzászólás még továbbmegy: , ;Ha a Vigília főszerkesztőjeként éppúgy helyet kellett adnia egy »hírhedt förmedvénynek«, miként azt a személyi kultusz éveiben más főszerkesztők is gyakran kénytelenek voltak megtenni, az vesse rá az első követ, aki mindenben, mindvégig és minden árnyalat idején ártatlan volt." Mécs esetében ,,a valóban jeles antifasiszta írások" lehetőségét bizonyára csupán ilyen ,,förmedvényekkel" lehetett megvásárolni. A taktikai kritérium azonban nem adhat morális felmentvényt. Aki Telekit temette, azt az összeférhetetlenség gesztusa kötelezi. Ha Teleki — országriasztón — az öngyilkosság vétóját választotta, akkor Mécstől el lehetett volna várni a főszerkesztői állásról való lemondást: a tiltakozás e logikus formáját: non possumus! Mécs ezt a lépést elmulasztotta. Miért volt fontosabb a taktikai meggondolás, azt Mécsnek kell tudnia. Ügy gondolom, a kérdés tisztázására alkalmat kéne adni Mécsnek: nyilatkozzon, védekezzék ő maga. Audiatur et altera pars. . . A vád súlyos. Súlyosbítja az a körülmény, hogy egy olyan embert érint, akinek költői indulása és indítéka egyértelmű vétó volt a bellicizmus, a fajgyűlölet és az antiszemitizmus — ellen! És egy ember vétózó intonálása — „Átkozott, ki zsidót gúnyol szombaton" — gyilkos igenlésbe csaphatott volna át, amikor a zsidót nemcsak szombaton gúnyolták, hanem mindennap ezrével ölték és égették?! Ilyen öngyalázást nehezen lehet elképzeli. Egy Mécs nem statisztálhatott, nem tapsolhatott Hitlernek. A költő — fellélegeztetőn — verssel bizonyít. A Vigilia 1942. januári számában megjelent és most az Irodalmi Szemle ben Szalatnai által közölt vers, az Imádság a nagy lunátikusért nem mondható épp a legsikerültebbnek. Nincs szándékával felérő átütő ereje. A fontos azonban az, hogy megíródott és megjelent. A fontos a kiállás, a tett bátorsága: egy, a Hitler-fantom ellen íródott 250
