Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Állatregény és fasizmus
tény farkashoz", hangzott a „klasszikus" megállapítás. Ez a rassizmus a nyelv- és embervonatkozás-nélküliség cáfolhatatlan bizonyítéka. A Mein Kampfban ezt olvassuk: ,,A faj nem a nyelvben gyökerezik, hanem kizárólag a vérben." E szellemi vetés eredményeképpen a nácizmus futószalagján csak nyelv- és embergyilkosok kelhettek. Az embertelenség kibírhatatlansága és az embertelenség kimondhatatlansága itt egymásból és egymásba folyik. Ezért nehéz emberileg és nyelvileg megközelíteni a fasizmust. A zoológiai metafora itt szinte önmagától kínálkozik. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A kimondhatatlanság feloldása csak emberi síkon következhet be. A hasonlat, az állati síkra való transzponálás lehet csábító írói feladat, izgató kísérlet, önnehezítés, de egy mesterséges részadekvá cióval, a homoszociológiai vártán kívül eső arkhimédészi pontról nem lehet sarkaiból kiforgatni a fasizmus történelmi képletét. Az igazság itt egy szörnyvalóság elkötelezettje. Nincs szükség állati analógiákra, mert az ember elállatiasodása minden képzeletet felülmúlt. ,,A teremtés koronája az ember, a mocsok", idézi mottóként Rolf Hochhuth Gottfried Bennt abban a jelenetben, ahol Eichmann és az „ördögi" doktor, az auschwitzi szelektáló Mengele szerepel. Amikor első olvasás után visszalapoztam Szabó Béla regényét, hogy számba vegyem az aláhúzásokat, margójegyzeteket, feltűnt a sok kérdőjel, ami azt mutatja, hogy az állateposz törést szenvedett, a következetes, biztos vonalvezetés elmaradt, a végigvezetés nem sikerült. Nem sikerülhetett, mert ebben az állateposzban műfajt és példázatot gyengítőn több az emberi vonás, mint az állati. Az ebek gazdáik tükörképei, emberi tulajdonságok hordozói, másolatai. A fedőnevek is erre utalnak: Gróf és Grófnő, Fűszeres, sőt Zsidó, Suszter, Borbély, Drogista, Patikusnő; és népség katonaságként: a házmesterek. Az állatpéldázat csak önmagában mond valamit, emberi segédvonalak nélkül; az utalások itt egységet bontanak. Az állatvilágból kell tanulságot vetíteni az emberire és nem megfordítva. Aiszóposz, az első kísérlet azonmód világirodalmi példa és minta maradt. Friedrich Hebbel Naplójának egyik bejegyzése ily értelemben nyer perdöntő jelentőséget: „Aki nem akar tudomást venni az állatvilágról, arra úgy tekintek, mint valakire, aki csak egy 222
