Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

az oly könnyen felejtő felnőttet. A láb tapos, és az emberáldozat letagadhatatlan valóság. Dobos regénye a háborús folyamatosság mába érő jelenvalóságát példázza: ,,A háború adóját sokszorosan fizeti az ember." És mindenkinél jobban és többszörösen a kisember, az ágyútöltelék, a tömegatom, a morzsa, a magyar Ady-f áj dalom: az örökké idegen érdekekért ugrasztott és hajszolt „Szaladj János, Rohanj János": „rohanj, ha rongy is a mentéd". így, ilyen értelemben állít emléket Dobos a Hitler —Horthy imperializmus névtelen katonájának: „Ha józan lenne az emberiség, szobrot állítana a magamfajtának. Hány agyonkínzott sorsot kellene márványba vésni. A mi falunkban minden udvarra jutna egy. így talán tovább megmaradna az emberek emlékezetében a földi pokoljárás, a háború." Minden háborúk örök áldozata a „Szaladj János, Rohanj János", a kisember, a névtelen, kit a forgatag felkap, megforgat, lerak vagy eldob, megnyomorít és széttép. A kisember a háborúban a semmire redukált értelmetlenség: „Hatodik esztendeje nyűvöm, szenvedem az életet anélkül, hogy fikarcnyi értelmét is látnám: masíroztam, énekeltem, olajoztam a puskám, aztán meg bújtam, bujdokoltam, semmit sem tudok magam után felmutatni. Arra sem volt ráérő időm és alkalmam, hogy megszorongassak egy jóféle fehérnépet." A minimumra, a semmire döbbenés ennél többet is tud és mer, és akkor a kisember néma szenvedéséből a háború értelmetlensége süt ki perzselőn: „Azért volt szörnyű a mi háborúzásunk meg mostani bujdosásunk is, mert értelmetlen. Kiért szenvedtünk? Kinek van szüksége áldozatokra . . . Ennyi megaláztatást csak madárésszel lehet elviselni: az együgyűség tűrhetővé teszi az értelmetlenséget." Ideje, hogy rátérjünk a regény tárgyára, tartalmára. Hősünk — Ács Kálmán — „parasztsarjadékból kiokosított művelt paraszt: mezőgazdász". Ez az agronómus a föld, a falu hűségese. Barátja, Györké Anti mindenben az ellentéte: felszippantotta a város, elnyelte a hivatal, funkcionárius lett, és semmi más: „Az ilyen ember pedig még a tegnapjára is restell visszapillantani, fél, hogy elbotlik benne. . . Néhány évvel ezelőtt, aki csak tehette, ifjú életének nyomorával és nincstelenségével hivalkodott. Ma szívesebben fitogtatják jelenüket." így aztán nem csoda, 206