Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Keserű mandula
megrázkódtatástól még tisztábban lát, még élesebben ítélkezhet. " Hetedíziglen: az ótestamentumi rigorozitás szavai nem változnak. És ez — modern szóval szólva: a kollektív felelősség — lényegében humánumellenes, és még inkább az, ha indoka — a bűnösség — bizonytalan, sőt alaptalan. Itt a humánum korrekciója a legkézenfekvőbb követelmény. Zsuzsa nem igenelhet olyan rigorozitást, mely inkább hajlandó feláldozni 99 ártatlant, csakhogy egy igazi bűnös hurokra kerüljön. A politikum — adottságánál fogva — a korrekciót teljes egészében sose viheti keresztül. Ezért szól közbe az író: a helyreigazító humánum, aki — ha úgy látja — .akár teljesen visszájára fordíthatja az arányszámot, hogy a helyreigazító készség maximumával helyrebillentse a megzavart egyensúlyt. A regény: a teljesség műfaja. És ez a teljesség a főmotívum egészét jelenti. A humánum hitelét csak a regényalakok sorsán lehet lemérni. És regényben a hitel az adekváció mikéntjén dől el. Imre Katalin szerint Palotai Boris a problémákat ,,a mából visszavetítve ábrázolja". Ha így van, akkor az adekváció sorsa el is dőlt, és a regényt sikertelenségben kell elmarasztalnunk. Itt azonban nem visszavetítésről van szó, inkább — előrehozásról. Maga a helyreigazítás funkciója is ezt követeli. Az igazi korrekció sose visszavetítés, de mindig előrehozás: utólagos jelenítés. A korrekció mindig később, utólag lép jogaiba: néha évek és évtizedek telnek el, de van úgy, hogy évszázadok. Az utókor nem más, mint tettek és művek helyreigazító mércéje és mértéke. Gondoljunk József Attilára: tudatosan invokált utókorára és ennek nehezítő és nehezített kérdőjel-próbájára! Minden írásmű, még a legfrissebb, még a riport is: utólagos jelenítés. A visszavetítés: sematikus könnyítés, gyengeség és bizonytalanság jele. Szemre, külsőre Palotai Boris regénye a ziláltság képét közvetíti. De ez nem regényziláltság, ez maga a ziláltság pontos adekvációja: a megzavarodottság azonos rögzítése. A regény tele van szórva hárompontos írásjelekkel: . . . Hárompontos szaggatottsággal. Ezek az állandósult morzejelek a kapkodó eszmélés, a kifulladtság, a főbekólintottság, a kétségbeesés és remény „váltólázas" írásjelei. Vizuálisan — szembeszökőn — is azt adják és hozzák, amit a regény légköre 12 Fábry Z.: Stőszi délelőttök 177