Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Egy kiállításs képei

meg; ez ösztönözte, képesítette a Bach-zene víziójának expresszív kivetítésére. A bécsi nyomorévek — 1918 — 1920 — emléke és ki­teljesedése ez a rajz. A Grosses Konzerthausban Franz Schalk vezényletével Bach Máté-passió ját adták elő. A Leipziger Illustrierte Zeitungban megjelent rajz értel­mezését ugyanott maga Sípos Béla adta: ,,A bécsi nép vigasztalan nyomorából és szenvedéséből csendült fel összehasonlíthatatlan fényben és dicsőségben a Máté­passió. Még soha ilyen bensőséggel és odaadással nem zenéltek, ahogy ezek a majdnem éhenhaló és félig meg­fagyott bécsi muzsikusok játszották ... A bécsi nép nyo­mormélységéből, enyhülést szomjazón tört ki a legyőz­hetetlen életakarat: — földöntúli szépségben, eksztatikus átszellemültségben a szépségbe és harmóniába való fel­oldottság vágya." E zene rajzzal befogott sugárzásában, a fénypászmákban és kubusz-tördeltségben ott van minden: az égi és földi muzsika. Fent az angyali kar, de lent a mélyben a sújtott, ostorozott nép földi éneke. A kosz­tümjelzés — és ezen van a hangsúly — a vérbe fojtott német parasztlázadás embereit fordítja a „szegények kin­cse", a Máté-passió hőse, Jézus felé. És a kép közepén fényhasábokból és kubuszokból összeállón a „Thomas­kántor": Bach, aki valójában a német protestáns bűntudat eredendő vétkét, a parasztelnyomást tudatosította. 1919: visszakísértő, előre- és visszafutó évszám. Sípos Béla akkor akart a népnek, a munkásoknak emberhez méltó, modern lakásokat tervezni, építeni. A kor elütötte a megvalósítástól. Világgá ment, de akkor és itt is csak a szegénységgel, a megváltatlansággal találkozott. És akkor Bach Máté-passiójába ütközött. Csoda volt, és valóság lett: szegények kincse. Zene a legmagasabb hatványon. Azt látta meg, amit Karl Liebknecht, akit a német szoldateszka taglózott le 1919-ben. Az antimilitarista Liebknecht 1918­ig a luckaui várbörtönben ült. Innen írt gyermekeinek: mit olvassanak, milyen zenére ügyeljenek. Egyik börtön­levelében himnikus elragadtatással szól a Máté-passióról: „Nincs mű, mely ezt felülmúlhatná ... ha ember hall­gatja, lelke megmámorosodik tőle. Édesebbet, gyengédeb­bet, meghatóbbat és megrázóbbat és a népi jelenetekben nagyszerűbbet, zene ennél nem ismerhet". Karl Liebknecht, a kommunista néptribun és Sípos 160

Next

/
Oldalképek
Tartalom