Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

Stószi előszó

hattam visszanézőn: ,,Könyvekből, írók eszméléséből, magatartásából ismertem önmagamra, feladatomra. Én olvasóból lettem író, és ma is olvasóként — a nyomtatott betűk révén — reagálok mindenre. A könyv, az irodalom nemcsak a legnagyobb megtartó és őrző tényező (hagyomány- és nyelvéltetés), de a legpotenciálisabb változtató erő is. A könyv, az írás véd és őriz, támad és újít. Példája vagyok. Egyformán, mint olvasó és író: változtam, változtattam." A változás, változtatás az aktivitás realitása. A legenda képzetrealitása mégis felülkerekedett. A ,,stószi remete" cím és fogalom kiszorít minden mást: ,,70 éves a stószi remete", olvasom a Hétfői Hírek főcímét. A képzetek makacs teremtmények. író, aki nem központban él, de központig hatón egy életen át vidéken, sőt „falun", kell, hogy képzeletet izgasson, és képzetet mozgasson. Egy kis bukolika, egy kis romantika, és — az atomkorszakban — kész az egzotikum: a remetelét. Mi jellemzi a remetét? A magány, az elvonultság, az aszketizmus, a puritán örömtelenség és vegetarianizmus. Az elhanyagoltság, a mosdatlanság, a hosszú haj és szakáll éppúgy hozzátartozik e képzethez, mint az elmaradhatatlan tehén vagy — kecske. így tudtam meg például, hogy volt egy kecském, és hogy tehén is akadt, melyet magam fejtem, és etetéséhez a füvet is magam kaszáltam. E képzetet megerősítette egy olyan autoritás szava, mint Kassák Lajos, aki perlekedéseink folyamán ,.falusi magányában tilinkozó spirituális tehenesgazdá"-nak aposztrofált. Nos, soha életemben még kaszanyelet vagy tehéntőgyet nem markoltam. Volt tehenészetem — ez igaz. Nagyapám száz holdjából nekem még maradt vagy huszonöt. Amikor édesanyám, a mánta tímár lánya — ez a szent, csak nekünk és miattunk élt asszony — 1925-ben meghalt, betegen egyedül maradtam vak nővéremmel. A gazdaságot, melyre — cselédeket, napszámosokat, fuvarokat fizetve — kegyetlenül ráfizettünk, nővérem miatt tartottam fenn: nagyon szerette az állatokat, különösen a nagyfoltos teheneket, ködösen látta valahogy a színeket, ujjával utánarajzolva a kontúrokat. A szénázásnál amatőrködve néha magam is forgattam a gereblyét, és volt egy tinónk, amelyet csak én tudtam a jászolhoz kötni, és reggel csak úgy ment ki a csordával, ha én is elkísértem egy darabon. 11