Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Tejfoggal kőbe miért haraptál?

Mózes is vizet fakasztott a sziklából. József Attila tej­fogharapása vétót, bélyeget mart, és é'etet fakasztott a világ merevedett rendjéből, hazug törvénytábláiból, konok tilal­maiból. Tejfogú Dávid a szikla-Góliátba kötött, és a tejfog harapása erősebbnek bizonyult: a költészet ereje minden szembenálló valósággal megbirkózik. Mert az igaz költészet a mélyén, lényegében mindig realitás. Mert szűzi, úgy, ahogy Victor Hugo meglátta: ,,Az igaz haragja az igazta­lan ellen szűzies." Mert gyermek. Tej foggal kőbe harap! A tej fog: a gyermek. A Mama és a Költő csak e tiszta szívű, szűzi viszonylatban válhattak óriásokká. A közvetlen előd — Ady — bizonyítja a gyermekség férficsodáját; és költői igazát a Petőfi —Ady —József Attila triász első tagjával hitelesíti: „Gyermek, sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivétele­sen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az Összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek ... A gyermek ... a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember . . . Ezért olyan nagyon­nagyon nagy a tudós, a művész, a költő. Ők a hatványo­zott gyerekek." József Attila csak tejfoggal haraphatott a kőbe. Belepusz­tult? Még a valóságban sem lehet elhinni. A test, amit széttépett a vonat: kemény, bronzerős. Nem hiszitek? Ott áll a halálállomás előtt a szobor. Az „utókor" bizonyos­sága. És a szobor képe levelezőlapon itt fekszik előttem. Áldozó főhajtás és az együvé tartozás jelképeként Ctibor Šfítnický, a szlovák költő küldte tavaly Balatonszászóról. Szlovák költő — akárcsak József Attila kongeniális szlo­vák fordítója, Ján Smrek — emeli itt a nincsen apám, se anyám árvaságát hatványozottsággá, halhatatlansággá. Ré­sze, részese, mint földje és népe: Szlovákia. József Attilla sose járt tájunkon, de emlékek, emlékezések százai mégis idekötözik. Annak idején a pozsonyi Gumón gyári munkás jobban ismerte verseit, mint Pesten kívüli magyar sors­társai, a prágai diák szépszó-mértékét felszabadultan ta­nulta, és amikor meghalt, a Szép Szó emlékszámában a kérdésre — kik siratták? — a feleletben újra ott voltak a pozsonyi Gumón gyári munkások és a prágai magyar diákok. Böjti szél zúgatja a stószi fenyveseket, melyek 1937 végén gyógyírként a költőt várták, de — mint Győry 8* 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom