A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

Második nap: A csehszlovákiai magyar szakértelmiség szervezkedése - Dobossy László: A nevelés válsága

sáról van tehát! szó, de az alsó néposztályok emberméltóságának el­tagadásáról. Az ókorban és a középkorban a dolgozó nem érezte annyira kizsákmányoltságát, helyzete istenrendelte csapás volt, és munkáltatójának és uralkodójának nem volt érdeke, hogy tudato­sítsa helyzetét. „A nagybirtok egyes képviselőinél találkoztam azzal a felfogással, hogy a népoktatás fejlesztése csökkenti a nép fegyelmezettségét (sic!) és emeli hajlandóságát a forradalomra." (Klebelsberg: Pesti Napló 1931. V. 17.) A kapitalista termelésnek ezzel szemben müveit munkásokra van szüksége, akik amellett, hogy a munkájukat bérbeadó engedelmes tárgyak, homo oecoino­micusok is legyenek. A kapitalizmusnak tehát nevelnie kell a munkásait, a nevelés azonban os>ztálytudatositja őket, az osztály­tudatosság pedig forradalmi akcióban konkretizálódik. Embereket nevel a saját rombadöntésére. Ez itt a kapitalizmus dilemmája. Ezt a dilemmát a célnak legmegfelelőbben megoldani: ez a mai tanitó társadalmi feladata. Részletmüveltséget kell nyújtania, szaktudást, vagy elvont, a tudákosság ködébe burkolt valóságelleplezést, mert az integrális műveltség osztálytudatossá s igy a kapitalizmus ellen harcolóvá tenné a munkást. A tanítónak tehát nem nevelnie, de elnevelnie kell. Ne értsük azonban félre egymást: a tanítóság nem követ el osztályárulást, mert származási gyökerek nem kötik őt a proleta­riátushoz. 1) Kérdés marad azonban, hogy a kispolgárság gyerme- ' kei, akik a tanítói pályára lépnek, ahelyett, hogy emelkednének a társadalmi ranglétrán, nem sülyednek-e lassan-lassan, az esemé­nyek nem várt alakulása folytán, a proletárok sötét és sokszor gyű­lölt tömegébe. Az egyes államok költségvetéseinek a kulturgazdál­kodásra fordított összegei egyre csökkennek. „Angliában például nem szavazták meg azt a törvényt, amely az iskolaköteles kornak a 14. évről a 15. évre való kiterjesztését célozta, jóllehet ezt a tör­vényt azért is életbe kellett volna léptetni, hogy magasabb kor­„Ezt a különben eddig is ismert tényt érdekes számokkal igazolja újból a porosz kultuszminisztérium most kiadott statisztikája a tanitóképző intézetek hallgatóinak összetételéről származás szerint. A hallgatók 20.8%-a néptanító gyermeke, 16%-a kishivatalnok, 5% kisgazda, 16% kézműves és 12% magánhivatalnok gyermeke, összesen kb. 89%-a a hallgatóságnak a kis­polgársághoz tartozik származás szerint. Csak 6.7% falusi és városi proletár gyermeke. Fontos ez annak a szempontjából, hogy milyen világnézeti beállí­tottságot hoz magával a tanitó az iskolába gyermekkori élményeiből, amelyek -elhatározó ideutőségüek, különösen társadalmi kérdéssel szemben." (Korunk 1930 mains.) 79 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom