A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

Második nap: A csehszlovákiai magyar szakértelmiség szervezkedése - Krammer Jenő: A tökéletes embernevelés felé

oktatásról, mert nézetünk szerint ez a kritikus fejezete az egész közoktatásnak. Hisz a népiskola alapismereteket, az irás, olvasás és számolás eszközeit, a tanulás és az ismeretszerzés legszükségesebb „szerszámait" nyújtja a gyermeknek, ez a feladata megmarad a jövőben is, csak a tanitás módja változik meg, alkalmazkodik a gyermeklélek helyesebb ismeretéhez vezető pszichológiai eredményekhez. A főiskolai oktatás lényegében szintén nem változik, tudósokat képez, legfeljebb ezt a tudománymüvelést szocialista valóságfelismerésre alapozza és nem engedi absztrakt, talajtalan böngészkedéssé, bölcselgetéssé fajulni. De a serdülőkornak szóló középiskolai oktatásnak feltétlenül uj utakat kell találnia, hogy az uj társadalom részére készitse elő a felnövekedő nemzedéket. Ha mint szocialisták foglalkozunk a kércléssei, akkor kiindulási pontunk természetszerűleg az, hogy az emberi társadalom tulajdonképpeni hordozói, emberi közösségünk alkotó elemei: a produktiv munkát végző dolgozók: a városokban különböző műhelyek, gyárak, villamosmüvek, műhelyek munkásai, a vidéken a szántóvetők: a földmivesek és földmunkások. Ha uj középfokú oktatást akarunk kiépíteni, ugy ezek kívánságai és érdekei legyenek útjelzőink. Véleményünk szerint szocialista szempontból egész helytelenül járunk el, ha elhatároljuk egymástól a tanult és a tanulatlan emberek csoportját. Szocialista társadalomban tanulatlan embernek nem szabad lennie. Nos hát, eddig, ha valaki a középiskolába került, gimnázista lett, akkor a tanultak társadalmi osztálya nyílt meg előtte és igy, ha munkás vagy földműves szülők gyermeke volt, saját osztályából feltétlenül kiszakadt. Mondhatnók, az írástudók közé került, akik szinte kasztot képeznek a polgári társadalomban, a szellemi elit, a hírhedt intellektüelek körét. Az intellektuális képzettség, az u. n. általános műveltség megszerzésével kecsegtetett, a középiskola, annak nyújtására fordit annyi gondot az iskolai kormányzat, annyi temérdek munkát a tanitók serege és a tanulók hatalmas tömege. A szocialista lelkiismeretnek ezzel szemben az első kérdése az kell, hogy legyen: vájjon ugyanannyi gondot forditunk-e a produktiv munkát végzők, a munkások és földművesek szakmabeli és lelki kiképzésére? Mert hisz ők, hitünk szerint, a társadalom igazi fenntartói, támaszai és épitői, közoktatásunk legfőbb gondját reájuk köteles fordítani! A középiskolábajutásnak nem szabad emelkedést jelentenie, nem szabad kiváltsággá lenni és ezt csak akkor érjük el, ha a munkásnak és földművesnek készülő serdülő ifjúság képzésére és nevelésére éppenolyan gondot fordítunk, ha nem nagyobbat, mint a szűkebb értelemben 73