A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

Első nap: A csehszlovákiai magyarság helyzete - Jócsik Lajos: A gazdasági és társadalmi változások

tény is bizonyít, hogy hova-tovább Csehszlovákia egész cipőter­melését horizontálisan koncentrálja. Szlovenszkó leggyakoribb jellegzetessége a minden falu határában lévő (gazdasági és katonai imperializmust szolgáló) telepek, továbbá hivatalnok-kolóniák, a csendőriaktanya és jubilejná škola mellett minden falu Baťa-lera­kata. Modernül épitett városi áruházait nyugati mintára magazi­nokká fejleszti, ahol a gazdasági integráció, az intenzív tőkés ter­jeszkedés jegyében a kiskereskedelemnek üzen hadat. A kiskereskedelemnek a mostani visszaszorítását szemléltesse az a tény, amely szerint a jelenlegi válságban a nagykereskedelmi árak 12 pontos esésével a kiskereskedelmi árak 23 pontos emelkedése áll szemben. így a nagykereskedelem a gazdasági nyomást a kis­kereskedelemre, mint közvetlen alatta lévő rétegre vezeti s a jeien esetben annak a lehetősége is megszűnt, hogy ezt a nyomást a kis­kereskedelem a fogyasztásra továbbítsa, mert a munkanélküliség rohamos emelkedése a fogyasztás rohamos csökkentését idézi elő. Ennek következtében a kiskereskedelem elszegényedik s mivel nincs, ki átvegye a ránehezedő gazdasági nyomást, a legalsó rétegbe, a proletariátusba csúszik alá. Álljon itt e folyamot útjelzője gya­nánt az a szám, amely szerint a csődök száma 1929 januártól 1931 márciusig 103.5%-al, a kényszeregyezségek száma pedig ugyanezen időközben 120%-al növekedett. Az idei vándorlási naplók ijesztő adatokat hordanak össze a közép- és kisparasztok gazdasági helyzetének változására vonatko­zóan s arról is számot adnak, hogy ezek a változások a legújabb időkben a legkülönfélébb ideológiai jelenségeket váltják ki, E gaz­dasági változások első forrása a világpiaci árak esése és a primitiv és költséges termelőmódjuk közti ellentétből fakad. (Amerikában a nagy farmokon 1 métermázsa buza termelő költsége 45.60 Kč, Középeurópában 37.70 silling, tehát 180 Kč.) Ehhez járul végzetes hatásával az idei terméskatasztrófa, amelynek következtében s természetesen nem kizárólagos eredményeképen a szociográfiai föl­mérések csaknem mindenütt a 10—30 holdas gazdák tömeges vál­ságait jelentik. A válságból való menekülés a kölcsönügyleteknek teremt melegágyat, a kölcsönügyletek s a 12, 16, 20, 36 százalékos uzsorakamatok viszont a biztos tönkremenés melegágyát hozzák létre. Például Nagycsalomja kis ipolyvölgyi falu kis- és közép­-gazdái 1,750.000 Kč bankadósság alatt nyögnek. Varbón egy 90 holdas gazdának 109.000 Kč adóssága van. A Tatra, Zemská Zá­ložna és Légiobanka végzik az Ipoly völgyén az ügyleteket. Mi­nél keletebbre megyünk, annál erősebben hangsúlyozódik ki a bankoperációk uzsorajellege. Kárpátalján a 36%-os kölcsönök sem II

Next

/
Oldalképek
Tartalom