A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)
A kongresszus megnyitása - Balogh Edgár beszéde
mérnöki kört, amely a lakásviszonyok tanulmányozásával egészíti ki a legfejlettebb modern szaktudást és a tudomány sikjain megoldáshoz segitve a tudás és a szükséglet ellentéteit hasznossá teszi magát az uj célok felé törő uj emberi életben. Mozdítsuk elő a pedagógusok szakszerű szervezkedését, hogy már ma megtalálják azt a hasznos munkalehetőséget, amely egy uj társadalom, tislztább emberiesség kiküzdésére és vállalására neveli ki a zsenge fiatalokat. Hozzuk létre az irók és művészek szakszerű frontját, azt az esedékes mozgalmat, amely a mindennapi kérdések felvetésével, fejtegetésével és megoldásával teszi szükségletté az írót és müvésztársát. Meg kell itt mondanom, hogy a szocializmushoz eljutó értelmiség a mi viszonyaink között nem tudta még eddig eltalálni a korszükségletet s nem pályavállalásán, szaktudásán keresztül állott be a dolgozók uj társadalmi törekvéseibe, hanem sajátmaga feladásával. A Sarló előtt a proletariátus táborába értelmiségi embernek szinte csak pályatöréssel illett ,,leszállania". Deklasszált emberek, főleg a társadalmilag izolált zsidó polgárság soraiból egyéni hisztériával vetették alá magukat a proletariátus előtörésének s a maguk tanultabbságának, szakszerűségének kötelezettségét, a kristályosító funkciót fel nem ismerve polgári csömört és anarchiát pancsoltak bele a népmozgalmasságok amugyis laza, csupán lázongó, de nem eléggé organiszáltan harcba sorakozó nyers masszájába. A Sarló nem polgári csömörrel, nem negatívumokkal, hanem az értelmiség fegyvereivel s organizáló funkciójának öntudatával kapcsolódik be a proletariátus népmozgalommá szélesülő frontjába s igy az intelligencia megváltását szorult helyzetéből nem a fölőrlődésben, az alásülyedésben, az eltűnésben, hanem a szocialista szervezésben s a szakember-káderek korszerű kialakításában és tudományos felfegyverzésében látja. A kisebbségi magyar földnek, a kisebbségi magyar népnek olyan szakemberekre van szüksége, akik e föld s e nép életigényeinek tudományos kielégítésére készülnek fel s felismerik, hogy pályájuk számára biztos kenyér, tudományuk számára zavartalan praxislehetőség a kapitalista társadalom gyarmati és osztálykizsákmányolása közepette már nem nyilik, de a készülődő tömegek uj társadalmi célkitűzésében, a szocializmusban annál természetesebb biztossággal ígérkezik. Mig a Sarló továbbra is a szocialista metódus terjesztője, s a proletariátus szervezőinek iskolája lesz, kongresszusunk módot nyújt arra, hogy megszülessék a Sarló jogi kereteitől teljesen független orvosi, mérnöki, tanitói, irói és művészi mozgalom, az uj kisebbségi magyar értelmiség egyelőre öt szakmabeli káderének s igy csődbe jutott generációnk menekülési, II