A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

Harmadik nap: A csehszlovákiai magyarság kulturája - Balogh Edgár: A népi kultúra marxista átértékelése

ditotta. A népi kultura félremagyarázása és meghamisítása volt ez,,, amit már rég megcáfolt, de megsemmisíteni nem tudott a szakkereíek között mostohán és észrevétlenül felcseperedett magyar néprajzi tudomány. Ez a tudomány a népi kultura létező és elmúlt jelenségeinek regisztrálása után ma már rekonstruálni tudja a magyar parasztság sajátságos régi kultúráját, de miután nem alkalmazza a dialektikus materializmus módszerét, a polgári tudomány részvétlenségével áll egy elmúlt kor kihűlt, megmerevedett, pusztulásra itélt kultúrájával szemben. Kripták a néprajzi muzeumok, minden közéleti szerep, történelmi jelentőség nélkül. Dolgozó parasztmilliók kulturprodukciójának mauzóleumai, inig kint az életben tovább folyik a visszaélés a népi kultúrával. A megértés és kellő értékelés legszembetűnőbb hiányát azonban a népi kulturával, tehát a magyar dolgozók évezredes kultúrájával szemben a magyar marxistáknál észlelhetjük. Talán az egyoldalú nagyvárosi horizont, talán az eddigi magyar marxisták tulnyomólag zsidó származása is szerepet játszott ebben, de mindenesetre tény az, hogy marxistáink részéről a múltban feleletképpen a népi kultura polgári beállítására és kihasználására bizonyos idegenkedés mutatkozott mindennel szemben, ami a magyar nép régi kulturája. Ela a magyar szocialista irodalomban és művészetben, tudományos munkában és politikai oktatásban, énekben, sportban és játékban valahol is szükség volt a primitiv közösség, a népi kultura dokumentálására, akkor idéztek északamerikai indián törzseket, kiadtak afrikai néger dalokat, utánoztak szingaléziai ritmikus mozgásokat, közzétettek kinai fafaragványokat, eldaloltak orosz népdalokat, és hivatkoztak a mult évszázadok német plarasztlázadásaíra. pedig a magyar népi kultura polgári kihasználása ellen kulturális téren csakis akkor lehet frontot emelni, ha megkezdjük e kultura marxista analízisét s dialektikus materialista értékeléssel kijelöljük e haldokló kultura ma esedékes, utolsó történelmi szerepét. A Sarló eddigi magyar népkulturtörténeti munkájában nemcsak felfedte, de marxista analízissel meg is magyarázta a parasztság elavult, ma már csak csökevényeiben élő, népi kulturáját. A primitív termelési eszközök őstermelő társadalmának szellemi felépítményéről van itt szó. A paraszti társadalom a jobbágyság intézményében a mult század közepéig megőrizte az őskommunizmus bizonyos jellemvonásait. Ebben a népi kultúrában magyar történelmi példát találunk a közösségben dolgozó tömegek kollektiv kulturprodukciójára, amely nem valami rejtélyes faji géniusz terméke, hanem a természettel közvetlen kapcsolatban élő dol-