A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

A kongresszus megnyitása - Barta Lajos levele a sarlósokhoz

használható. Ezt a munkát jó] elvégeztétek. Mert egyszerre két dolgot hajtottatok végre: megmaradtatok annak aminek természet­től fogva adva vagytok, magyaroknak, de megtaláltátok magatok­ban a szociális embert is, aki individualizmusából kilépve, kollek­tiv emberiségi programot keres magának. Kevesen voltatok, ke­vesen vagytok, de ami bennetek történt, belőletek többé ki nem irható és nem lehet benneteket semmivel letörni, mert moralitás vagytok. Amikor mindez lejátszódik bennetek, valami történik a magyarság szociális képletében ebben az országban, valami, amit eddig nem nevezett meg senki. A magyarság az 1918-19-iki for­radalom rövid idején kivül mindig a nagybirtok, a nagy vagyon meghatározó formáiban élt. Abban az adott helyzetben is, melyben „nemzeti kisebbség" a neve, a magyar nagybirtok, a nagy vagyon akarta meghatározni a magyarság létezési formáit. De már adva volt és évről-évre nő itt az intellektuális magyar dolgozók tömege és evvel adva van a szükség és a kényszer arra, hogy az intellek­tuális magyar dolgozók kiszakítsák magukat a nagybirtok és a nagy vagyon ideológiájának meghatározó formái közül és rátaláljanak^ ráhelyezkedjenek a munka ideológiájára, a munka meghatározó formáira. Ezt csináltátok ti. Ebben van a ti nagy magyar láza­dástok. Ezért üldöznek és átkoznak ki benneteket azok, akik tud­ják, hogy fölszabadító magyar cselekedetet hajtottatok végre, akik megtudják érteni, hogy föllépéstek a legtermészetesebb dolog a világon, de — újraformáltátok a magyarság szociális képletét és abba a nagybirtok és a nagy vagyon nevezői helyett a munka neve­zőit teszitek. Ez az a bün, melyet nem tudnak nektek megbocsátani. Azért, mert ez igy van, mert ez történt veletek, mert ezt csináltátok, vagytok utmutatói az egész intellektuális dolgozó ma­gyar fiatalságnak. Ne féljetek! Amit csináltatok, jó munka volt. Visszakapcsoltátok a magyarságot az ellenforradalom által megsza­kított fejlődési vonalához, visszaviszitek a magyar fiatalságot a magyarság élő' aktuális forradalmához. Ilyen nagy dolgok lehetnek az egyszerű és természetes, mert szükséges és jól eltalált dolgok. És mert felszabadult lelkű emberek lettetek, szabadon tudtok találkozni és testvériesülni a világ min­den népével. Első sorban azokkal a népekkel, melyek közt és mel­lett éltek. És mert szabadlelkü intellektuális dolgozók vagytok, akik a munka ideológiájában éltek, magától értetődően együtt vagytok a világ egész proletariátusával. Ti nem tartoztok párthoz, szabadon bírálhatjátok a párto­kat. De marxi történelemszemlélettel nézitek és magyarázzátok a

Next

/
Oldalképek
Tartalom