Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

zsidók purimi jóemlékeibe a ghetto sárga stigmáját s a pogromok erőshangú fonográfjait felemelkedett kapát felegyenesedett kaszát precízen beállított gépfegyvereket mert az éjszaka kénnel és vitriollal és apró tűhegyekkel a gyomrában az önmaga báva homályosságába bukott s a párnás szobákban istenesre tágult pupillákkal csupasz homlokukra térdepeltek a tébolyodottak mert az épelméjűek körbe állottak a síkos tereken és fennhangon esküdözték: egyszer egy az egy és a gyermekek lázától megolvadhatott a hó mivel a kamasz kiált bosszút és harcot kiált apáim kertjében ülök felgyújtott kazlaim kerítésében ülök dárdák hegyében ülök kérdezek kiáltok a családanya vagyok az anya vérét szívó csecsemő vagyok csontjaimban csontszú vagyok fölös víz vagyok agyamban figyeljetek a kamasz kiált életről és halálról kiált meggyermekesedett aggokért aggastyán magzatokért a sötétben meghülyült gyertyákért kiált a vérbajért az égő erdőkért a kihűlt stteppekért a barrikádokért a vízért kőért halért emberért kiált én kiáltok kamasz vagyok kiáltok s éber szemeimmel belekéselek a szétporladt térbe időbe!! 89