Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

a héjából lázadó gyümölcs Serény, mint a kalásszá sanyargatott föld pontos, mint a most moccant óceán hőbe fagyva majd csak felszakadt szívedig hőmérőzök villanypontos pulzusommal csak a szökőévekbe pillantunk körül homlokon és szemérmen összenőtt csodák partokra szállunk s kifáklyázzuk ágyékunkat hullámoknak és szeleknek az idő önmagát emészti hátunk mögött de mi sógorságot vállaltunk vele. Nő: hollandus őseid lehettek: ime kihuppannak a szélmalmok nyelveid alól Költő: mecsetek Vatikánok zsinagógák lezsinegeltek az árbocok gyökeréhez. De ma lemetélem talpamról a zarándokutakat lezsákolom vállamról az igaliordók emeletnyi súlyait kicibálom szememből elmultak fényszerpentinjeit ... Nő: trombiták bugyborékolnak ereidben irrealitásod bársonyában vagy: költő! Száll gömblelked idők homorúlatáb

an Költő • Ó hiszen csak a gleccserek fagylaltja zokog! felvetkeződöm s kibotlanak alólam a tér bamba létrafokai. Hegyikristályok termelődnek szemvizemből. Fürtös gyümölcsök erjednek orrlikaimban. Megyek! Vackolod janak fel a parázna dobhártyák! Tavasz! Forradalom! Nő: mellettem maradj! Költő: felhőkbe fúrom ökleim s a nagy tömegbe pattogtatom a légköri elektri citást Nő: hajjaj! dagályos energetikája a szónak! Költő: megyek már mézesen a fű közé sompolygott a hajnal Nő: Szeretsz! maradsz! Költő: pajták fellelkesedtek felhőkarcolók 86