Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

engem nem szeretnek. Tudva van mostan előttük valóm. Mert ha izzadva mind egybegyűlnek, éjjel téglákat vetnek és ásnak, egész nap hajrázva vakolnak: azért ők nem tudnak mégse emelni tornyosra, szépre egy uj palotát. Míg ez a jöttment vándordeák, kisujja mozdulatával, játszva felépít boltíves templomot, tornyos csudát. Színekből örömet, beteljesült vágyat varázsol szobája falára egy másnak. Kifundál, kovácsol ajtókra szépmívű zárat. És maga: éjjel külön bejáratú árokban hálhat. Tudva van mostan előttük valóm. Velem is jöhetnek, vissza is mehetnek, nem fordulok hátra. Én más nem lehetek, mint aki most vagyok: magános magamnak Garabonciása. 36