Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Szabó Béla

TOLONCHÁZ Ki látta a selyemingű Budapest alsónadrágját ? Én láttam! Ott álltam a toloncház rácsos ablakánál, és néztem a felkelő napot

r amint megaranyozza a Kerepesi temető sírköveit és a zsebmetszők kopasz lelkiismeretét. Mosakodtak: a víz csobogott, beszélt, sírt, kacagott. Volt köztük rongyos, tetves, béna, vak. Egy rendőr rám kiáltott: „Mit csinálsz ott az ablaknál?" Daganat maradt a lelkemen, mint testemen poloskacsípés után^ Valaki egy spangli dohányért kínálta az agrárállam keserű kenyerétÓ, emberek, ki hitte volna, nyolcdekás keserű kenyér! Valamelyik elmondta élettörténetét, született, lopott, elfogták, ez biztos, a többi nem. A szerencsétlen öngyilkos, aki az Erzsébet-hídról fejest ugrott a Dunába, majd felvágta az ereit, nagy léptekkel cipelte fel és alá a nyomorúságát. És a „főhadnagy", akit pofon vágtak, mert társától kenyeret lopott, még mindig a sarokban állt, éhes szemével a földre nézett, és egyik kezével elrejtette megdagadt arcát, csak a sikításra kapta fel a fejét: a szívbajos asszonyra rájött a roham, ordított, rúgott, harapott^ de a kékruhás poloskák meg sem moccantak, nyugodt pléharccal várták a parancsot. 287