Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Pozsonyi Anna

MEGÉRÉS Aranyba forduló, lankadó nyár! Lassulón, érlelve de csendes lettem már! Olyan, miként a szél, miként az íves, kék égbolton szántó felhő, oly táncos, könnyű valék. Most, midőn aranylón sápad a levél, én is ott piroslom egy ringó venyigén. Nem akarok lenni füttyös, nem könnyen szálló, nem bölcs* csak olyan, miként az érő, a nedvvel telt gyümölcs. Ezer pórussal inni a létet, e csudát, hittel és békén csüngve: hadd ringasson az ág. Hadd ringasson az ág, amíg a nap fereszt, nem is gondolni azt, hogy egyszer elereszt. 254